MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1984

1984-11-28 VB_719 - 1984_VB 719/5

ipar és különféle ágazatában. Sokkal nehezebb körülmények között ugy tűnik, hogy sokkal több erőfeszités mellett értünk el szerény, vagy mérsékeltebb eredményt. Mindannyiunkra feltétlenül nehézség­ként jelentkezett a fokozatosan növekvő elvonások rendszere, az importkorlátozások fokozása, időközönként a rabszodikussága. Nehe­zítette életünket a külpiaci helyzet számunkra nem kedvező alakulá­sa. Sokkal több munkával, nagyobb minőségi követelmények mellett nagyobb árutömeget kellett produkálni. Az elmúlt évben a háttéripar eddig is hiányos tevékenysége tovább romlott. Amit Apáti elvtárs részletesen elemzett, én csak utalnék: a két éves aszály időközön­ként kritikus helyzeteket váltott ki. Az előző évben felhalmozott tartalékok a második aszályos évben teljesen kimerültek és egyér­telmű következménye, hogy jól gazdálkodó termelő egységek nehézség­be kerülnek az év lezárásával és az inditott fejlesztési elképzelé­seiket nem tudják fejlesztési alap hiányából megvalósítani. Tehát létkérdéssé válik következő időszakban tevékenységünknek a műszaki fejlesztés célirányosabb, hatékonyabb kihajtása önmagunkból, mert ez a következő tervciklusban lehetetlen helyzeteket eredményezhet. Ugy gondolom, hogy talán ezeket a dolgokat, ezeket a nehézségeket, amelyek közepette éltünk '84-ben és nincs garancia a "°s felol­dásukra, ezt mindenképpen főleg az aktivaülésen tartanom fontosnak megfogalmazni. Nehézségeink, gondjaink mellett ugy itélem meg, hogy eredményeink rendkivül elismerésre méltóak. Ezek a gondok, amelyek közepette közeledünk az év végéhez a dolgozók körében egyfajta ide­gesebb hangulat alakult ki. A nehézségek, gondok, többletmunka mi­att sokkal érzékenyebben reagálnak a belső és a külső jelenségekre. A vállalati GMK-k negativ eldalait is hasznos lenne érinteni. Idő­közönként a GMK-ban végzett többlet munka visszahat a következő na­pokban a vállalat területén végzett munka hatékonyságára, munkavé­delmi biztonságára. Nagyon örülök azoknak a felvetéseknek, amelyek az anyagban és a hozzászólásokban is elhangzottak a korszerűség, a műszaki fejlesz­tés és a hatékonysággal kapcsolatosan. A konzervgyárral kapcsolatos dolog: mind a két feldolgozó vállalat azonos gonddal küzd a megyében a zöldségfélék kapacitásának megfe­lelő biztositása területén. A megyén kivüli részarány olykor nagyobb a hűtő területén. A megyén belüli részarány 70-75 százalék körüli, az előző években is. Az hogy ez nem jött be 1984-ben, ez éppen az aszály egyenes következménye volt. FODORNÉ BIRGÉS KATALIN ELVTÁRSNŐ: Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Egyetértek az előttem szólókkal, akik azt mondják, hogy egy igen jó, értékelő, tömör, lényegre törő előterjesztés került a végre­hajtó bizottság elé, ami alkalmas arra, hogy a pártbizottság előtt értékeljen és minősitsen. Az előző évekhez viszonyitva én örömmel vettem, hogy az anyagban sokkal több olyan elemző rész van, amely a párt gazdaságszervező, gazdaságirányitó munkájának elemzésével, ehhez kötődően a társadalmi- és tömegszervezetek, a demokrácia, a munkaverseny szélesítésével összefügg. Ezek elemeiben nemcsak meg­említésre kerülnek az anyagban, hanem elemezve és értékelve vannak. Az anyag első részében felvázoljuk, hogy milyen fő célkitűzéseket határoztunk meg. Ezek közül:a népgazdasági egyensúly helyzetének javitása, az ipar helyzeté és a mezőgazdaság helyzete, harmadik be­kezdésben az életszínvonal védelmével kapcsolatos célkitűzések.

Next

/
Oldalképek
Tartalom