MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1982
1982-03-24 VB_645 - 1982_VB 645/9
- 8 ri körben vannak egyébként pont ilyen dolgok, amikor esetleg olcsóbb termék relative gazdaságosabban értékesíthető, mint egy magasan feldolgozott, magas szinvonalu termék, SZABÓ ELVTÁRS; Tisztelt Végrehajtó Bizottság! Oavaslom, hogy a végrehajtó bizottság Csatári elvtárs által javasoltak alapján a szóbeli jelentést fogadja el és fejezze ki elismerését a munkát végzőknek, a gazdaságpolitikai osztály kollektívájának azért, hogy öt éven keresztül tényleg kiemelten figyelte segitette, figyelemmel kisérte ezen lo ipari üzem tevékenységét. Ezen túlmenően a KSH, az MNB és a személyesen patronáló elvtársaknak is fejezze ki elismerését, Ugy gondolom, hogyha összehivjuk ezen lo vállalat igazgatóját, szövetkezet elnökét, párt titkárát, akkor a végrehajtó bizottság nekik is, sőt elsősorban nekik fejezze ki elismerését azért a tényleg minden vonatkozásban eredményes tevékenységért, amely alapján az öt év alatt megháromszorozták értékben a termelésüket, nagyon dinamikusan növelték az exportot és mintegy 5o %-kal növelték a nyereségüket. Mindenképpen azt kell megállapítani, hogy tehát a megye iparában, a megye mezőgazdaságában még jelentősebb szerepet töltenek be még meghatározóbb szerepet töltenek be, mint öt évvel ezelőtt és ezt a folyamatot és ezt a tendenciát kell továbbfolytatni. Én egy dolgot szeretnék javasolni a feladati részhez, a Csatári elvtárs ugyan emlitette, hogy mindenben eredményesnek tekinthető és minősithető a tevékenységük, ebben nagy és megfelelő szerept játszott a káderhelyzet rendezettsége, tehát a vezetés, a gazdasági és politikai vezetés rendben volt. Ugyanakkor, ha nézetwa listát, valamennyien tudjuk több vállalat és szövetkezet elnöke nyugdij előtt áll., tehát néhány éven belül eléri a nyugdíjkorhatárt, vagy már el is érte, Ugy gondolom, hogy arra is kiemelt figyelmet kell fordítanunk, hogy a káderhelyzetet illetően - a vezetés szempontjából - hogyan alakul a jövő és ezért én a feladatok között talán ésszerűnek és célszerűnek tartanám megjelölni, hogy a káderutánpótlás megfelelő utánpótlására ezen ipari üzemeknél és szövetkezeteknél erre kiemelt figyelmet kell és szükséges forditani. Tudjuk, hogy vannak bizonyos elképzelések, de miután ilyen nagy szerepet tölt be a vezetés, ezért erre is megfelelő figyelmet, ennek is nagy fontosságot kell és szükséges biztosítani. Oavaslom a végrehajtó bizottságnak, hogy a-feladati rész a végrehajtó bizottság tagjai által javasoltak szerint, ennek megfelelően kerüljön átdolgozásra. Ennek figyelembevételével javaslom, hogy a felszólalásokban elhangzottak kerüljenek bedolgozásra, azzal kerüljön kiegészítésre a jelentés és ennek megfelelően végezzük a továbbiakban munkánkat. A végrehajtó bizottság a szóbeli jelentést, valamint a határozati javaslatot - Szabó elvtárs összefoglalója alapján valamint a vitában elhangzottakkal kiegészítve - egyhangúlag elfogadta.