MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1981
1981-12-16 VB_638 - 1981_VB 638/17
16 jezésre. Erre kell orientálni. 3./ A harmadik dolog, hogy az újat, a kezdeményezőt azt terjessze ez a propaganda és tájékoztatás. Nagy bajok nincsenek, tehát a tájékoztató munkát - megítélésem szerint - lehet javítani. ENYEDI G SÁNDOR: A jelentéssel egyetértek, azokkal a részekkel is, amelyek közvetlen a Népújságra vonatkoznak. Világosan látjuk mi is, hogy milyen tennivalóink vannak a tájékoztatás további fejlesztésében annak ellenére, hogy értékelésünk szerint az utóbbi esztendőben minőségi előrehaladás tapasztalható az újságnál. Ez lényegében annak a beérése, amely jó pár esztendővel ezelőtt megkezdődött nemzedékváltás következménye. A jelenlegi átlagos életkor a szerkesztőségnek 33 esztendő. Emöijött egyúttal meglehetősen rövid szakmai gyakorlat is húzódik meg. Ennek ellenére érezzük, hogy fejlődés tapasztalható, Oelentős tartalékaink vannak kétségtelen, különösen általában ami az elemzőbb, mélyrehatóbb irások mennyiségét, számát, témakörét illeti. Ez részben függvénye az ott dolgozók felkészülésének, de a nagyobb ráfigyelésnek is, ami ezen a területen feltétlenül szükséges. Az utóbbi időben tapasztalatom szerint az információ felgyorsult, oda-vissza gyorsabb lett, hatékonysága is növekedett, általában az egész tevékenységre vonatkozóan. Ezen belül az olvasókkal való találkozás során - mely gyakorta volt - azt tapasztaltuk, hogy ragaszkodnak a laphoz, igénylik is ezt a tájékoztatást. Nyilván visszaktérő probléma, hogy az adott konkrét területről több információt ,hirt várnak. Jelentős az az előrelépés, amelynek a gyümölcse még ezután fog teljes egészében beérni, amelyre éppen a megyei párt végrehajtó bizottságának támogatásával került sor; 105 helyi pártbizottságok által javasolt tudósitó jött el erre a a tudósitó tanfolyamra, melyeknek közel 80 százaléka - több-kevesebb aktivitással rendszeresen tudósit, rendszeresnek nevezhető tudósitói munkát végez. Ennek jó a visszhangja. Egy dolog: a 7. oldalon szereplő bekezdésre utalok, ahol az elemző Írásokról, tudósításokról esik szó, azokat a pozitiv.de egyúttal tapasztalható negatív tendenciák feltárását is szorgalmazza helyesen. Itt szemléletbeli problémák okozzák a legtöbb gondot, eléggé széleskörűen elterjedt magatartás, hogy presztízs kérdésként fogják fel nagyon sokan - nem mindenkire jellemző - de többségre, ha kritikai észrevétel hangzik el irányukban, akkor is, ha ez nyilvánvaló, e gyértelmü. Nem lehet a hibák mellett elmenni, amelyek a további munkát akadályozzák. /Példának emiitette a postai szekrények ajtajának fordított felszerelését/. Vagy lehet találkozni az információ adás előtt való elzárkózást. Elsősorban nem is megyei vállalatokra vonatkozik ez, hanem megyér. kívüli székhellyel rendelkezőkre. /Eklatáns példája ennek az Alföldi TÜZÉP Vállalat/. Nem az érdekességeket keressük, hanem ha problémákkal találkozunk, azok megoldására erőteljesebb legyen az intézkedés. Ez a mi munkánkban is jelentős segítséget fog jelenteni a jövőben, természetesen a pozitív folyamatok hangsúlyozása továbbra is a feladatunk, a jó kezdeményezések terjesztése. Az a tapasztalat, hogy a szakemberek, emberek részéről mintha kezdene az irás elől való elzárkózás feloldódni. A jelentéssel és annak megalapításaival egyetértek. KARDOS ERNŐNÉ: A jelentéssel egyetértek, jónak tartom és sok területen hasznosítható gondolatolcat vet fel, és összhangban van a je-