MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-12-27 VB_440 - 1973_VB 440/5

Hidas elvtárs: elmondta, hogy nem marasztalja el az orvosokat, mert sok rendes, becsületes,emberséges orvost ismer, akik a hivatásuknak élnek, A régi és a középkoruakkal nincs sok prob­léma, inkább azokkal, akik az egyetemekről kerültek ki, a fiatal orvosokkal van probléma, nem olyanok, mint elvárnánk tőlük. Nagy elvtárs: mindenekelőtt Gyulavári elvtárs is ugy fogalma­zott, hogy ugy itéli meg, hogy a kivezető ut nehéz. Örömmel vesszük, hogy a VB a mai napirendi témát tárgyalja. Mi egy folyamatot értünk el az elmúlt félév során, az Egészségügyi Szakszervezet terén vizsgáljuk a munkát. Kommunista aktivákat rendeztek, ahol az orvosok jelen voltak, ahol elhangzott,hogy az orvosok többsége becsületesen, rendesen dolgozik. N figyel­met arra kell összpontosítani, hogy van egy-két olyan terület, ahol nekünk nagyobb figyelmet kell forditani.A másik;az anyag­ban is jelentkezik, hogy néhány esetben a főorvosok kinevezé­sénél, az elmarasztalásnál tapasztalható a kinevező főhatóság részéről kompromisszum. Számtalan eset van, hogy egyes főor­vosokkal szemben eljárás indul meg, ekkor következnek a levelez­getések Kádár elvtárshoz, a megyei Pártbizottsághoz, határide­je van minden levélnek, ha nem foglalkozunk előbb ezekkel a dolgokkal, lehetőséget adunk, hogy ilyen-olyan megitélések kisérjék a főorvosok véleménynvilvánitását. Ha ezt megszüntet­jük, kibontakozási irányát látja annak,hogy a káderpolitikái elvek egységes végrehajtását tudjuk biztosítani. Vizsgálati tény volt, hogy elmentek betegként, és szinte kikövetelték a pénzt tőle. Olyan eset is volt, hogy addig nem engedték ki a nyugdijas embert,amig az 500.-Ft-ot oda nem adta az orvosnak. Ez egy szűk körre jellemző, akik ilyet csinálnak. Szabó elvtárs: javasolta, hogy a beterjesztett napirendet jóváhagyólag vegye tudomásul a VB. Ugy fogja fel a jelentést, mint a PB ülésre sorra kerülő anyag részét. Ugy fogja fel a VB tagjai az anyagot, mint önálló anyagot és az intézkedéseket meg kell tenni, részben ugy fogja fel,hogy 1974 első negyed­évében vizsgálat alá kell vonjuk az 1967 évi káder- és személy­zeti munkáról szóló végrehajtás ellenőrzését, ki kell dolgozni békés megyére vonatkozóan a Központi Bizottság novemberi hatá­rozata alapján a kédermunkéra vonatkozó konkrét intézkndése­ket, mint a káder- és személyzeti munka részét. Van a jelentésben néhány megállapítás, amely a vitában is hang­súlyt kapott,hogy közelebb kell hozni az orvosokat a pártszer­vekhez is. Szervezettségben ott tartunk,ahol tartottunk. Ehhez differenciált munkára, folyamatos tevékenységre van szükség, hogy ez az intézkedés a párt azon követelményének, amely a minőségi összetétel oldalát illeti. Pártba alkalmas ember ke­rüljön, ez a dolog egyik oldala. Általában közelebb kell hozni a párthoz, ez nem azt jelenti, hogy a pártba be kell szervezni, hanem az orvosegészségügyi káderekkel orvosokkal sokkal szisztematikusabban, rendszere­sebben kell foglalkozni* Társadalmi,politikai, elvi jellegű kérdések véleménycseréje kapcsán.Nemcsak arról van szó, hogy be kell szervezni az esti egyetemekre,hanem arról is, hogy orvosok,főorvosok,alorvosokkal, ahol a munkamenete megfelelővé teszi, rendszeresebb politikai vitákat kell folytatni. Arra jól felkészült elvtársak, nem szemináriumi módszerrel, hanem I

Next

/
Oldalképek
Tartalom