MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-12-27 VB_440 - 1973_VB 440/6

- 5 ­megbeszélések formájában. Lényeg az, hogy a véleménycserék jól szolgálják az elképzelést, hogy közelebb kerüljenek ezek az emberek a párthoz. Akik pedig bent vannak, magatartásuk erősödjék, legyenek becsületes részesei, harcosai nap, mint nap és szorosan kövessék az orvosi esküt, illetőleg az orvosi esküt jobban fel kell használni politikai véleménycserére és célkitűzésekhez, közelebb hozni a párthoz őket, nemcsak szer­vezetileg, hanem életvitelben, felfogásban, munkában, magatar­tásban. Általános vezetői felelősség és tudatosság kérdése. Est is meg kell fogalmazni. Velünk való véleménycsere kpacsán is a veze­tői felelősség alapkérdését a tudatos felelősséget az ügyért. A különböző elvekben való eligazodás és állásfoglalás. Gyula­véri elvtárs ugy fogalmazta meg, hogy ez szakmai féltékenység. Másik elvtárs másképpen fogalmazta meg, hogy a felelősség ho­gyan alakul,a ragaszkodásuk az adott intézményhez, az adott szövetséghez. Feílépnek-e az olyan anomáliákkal szemben,amiket mindenképpen üldözni kell. Ezt meg kell szüntetni. Ea a párt megbecsüli őket, a másik oldalon ezt a követelményt kérjük, hogy a becsületesen élő dolgozó emberekért dolgozzanak. Ugy igaz, hogy a kisebbség az,aki pénzt fogad el, aki politi­kailag jelentős károknt okoz. Aláássa e tisztességesen élő, dolgozó orvosok,főorvosok,gyakorló orvosok, egészségügyi közép­káderek tisztességes becsületét. Elmondta,hogy örömmel vette tudomásul, hogy kemény csata volt, az egyetemi beiskolázás,szakember képzés, amely most megoldó­dott. Jó néhány évvel ezelőtt egyetemi felvételeknél be kel­lett kalkulálni a terület kéderigányt, mert az illető ragasz­kodott ahhoz a tájhoz, aki a zalai dombokon, vagy Budapesten élte le az élete egy részét és Békéscsabára kérte felvételét. A kérdések megoldásának leglényegesebb kulcsa ez.Nemcsak az orvosképzés területén,hanem a tanárképzésben is igy igaz. Javasolta,hogy a jelentést a VB fogadja el. Fentieket a Végrehajtó Bizottság tagjai egyhangúan elfogadták. II. NAPIREND Dr.Szabó Sándor elvtárs javasolta a II.napirend tárgyalását, mely a Politikai Eizottság 1970.március 19-i,a területfejlesz­tés tervezésének és szabályozásinak irányelveiről hozott hatá­rozata végrehajtásának helyzetéről szól. Fenti napirendhez Baukő elvtárs kiegészitésként elmondta, hogy három hónappal ezélőtt javaslatot tett a GPO, hogy a terület­fejlesztéssel kapcsolatos kérdéseket halasszák el. Az V.ötéves terv célkitűzései kerültek sorrendre. Dr.Szabó Sándor elvtárs azt mondta,hogy sok mindent kell még dolgozni az 5. ötéves terv készitése során, még összeáll. Ha az elvtársaknak kérdésük van,tegyék meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom