MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-10-17 VB_434 - 1973_VB 434/10
-9nincs ilyen gyakorlat, mert a párttagság egészének népnevelőnek kell lenni, de akkor azt kellene vizsgálni, hogy ki az, aki a párttagsággal járó ilyen irányú kötelezettségnek nem tesz eleget. Javasolta, hogy ezt a konkrét kérdést megközelitve a helyére kell tenni. SZABÓ ELVTÁRS a szerkesztő bizottság nevében köszönetet mondott az érdemi segitségért. Az a feladat, hogy a megyét hűen tükröző, konzekvens jelentést tegyenek a pártbizottság elé, s majd az ottani vita alapján átdolgozva kerül a Titkárság elé. FRANK ELVTÁRS kérte az elvtársakat, tekintsenek el attól, hogy külön összefoglalót tartson. Maga részéről messzemenően egyetért Hári Béla elvtárs által elmondottakkal. Véleménye szerint nem átdolgozásról van szó, hanem egy ujabb jelentés megirásáról, éppen ezért javasolta, hogy a VB még egyszer tárgyalja meg a jelentést a pártbizottsági ülés elé terjesztése előtt. Kérte ? a Végrehajtó Bizottság értsen egyet azzal, hogy Hári elvtárs, valamint a Végrehajtó Bizottság tagjai által elmondottak szerint a jelentés elkészítéséért tegye Frank Ferenc és dr. Szabó Sándor elvtársakat felelőssé. Ezt követően a Végrehajtó Bizottság rendkívüli ülésen ismét vitassa meg, és ezután kerüljön Pártbizottság tilosé elé. A Végrehajtó Bizottság Frank elvtárs által javasoltakkal egyetértett, ennek alapján javasolta a jelentés teljes átírását.