MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973
1973-10-17 VB_434 - 1973_VB 434/11
2./ NAPIREND A Békés megyei Állatforgalmi és Husipari Vállalat termelési, gazdasági tevékenysége a húsprogram megvalósításában. ELŐADÓ; Csiki József. /A napirend tárgyalásán jelen volt a Húsüzem párttitkára - Kovács József elvtárs - is./ Kiegészités: nem volt. CSIKI ELVTÁRS felhívta a figyelmet az 1. sz. melléklet 1965. évi rovatában szereplő egyéb tevékenységre; itt a "-"-jel nem veszteséget jelent, hanem árkiemelkedési forgalmi adót, elmondta, hogy ez a feltüntetett eredményt nem módosítja. A kérdésekre - Csiki elvtárs által adott - válaszadás után Frank elvtárs a napirend felett vitát nyitott. VITA; Kovács elvtárs elmondta, hogy néhány évvel ezelőtt harcoltak azért, hogy szakosított telepek legyenek. Véleménye szerint a telepek kihasználtsága nem megfelelő, igen nagy állami és saját erőt leköt, ami nem térül meg. Véleménye szerint a tsz-szövetségnek érdemes lenne megvizsgálni, és az emberek kiképzése terén, sokkal konzekvensebb intézkedéseket tenni, mivel a drága beruházások nem realizálódnak kellően. Véleménye szerint nagy gondot kell fordítani arra, hogy minél kevesebb zsirt, és minél több húst termeljenek. Ez fajta kérdése, de főleg az emberek felvilágosítása, tanítása a megfelelő hizlalási módra, mivel így a leadott állatoknak nagyobb százalékát tudják hasznosítani megfelelő módon. Nagyra értékelte azt a fáradságot nem ismerő munkát, amit a vállalat a száj- és körömfájás idején kifejtett. Még egyszer megemlítette, hogy sokkel konzekvensebben kellene foglalkozni a husprogrammal, de nemcsak a vállalatnak, hanem a megye irányító szerveinek is, mert a husprogram és a feldolgozás formája is nagyon lényeges, mivel a megye egyik legfontosabb mezőgazdasági és élelmiszeripari ágáról van szó. C satári elvtárs megállapította, hogy a jelentés jól tükrözi azt, Fogy a megye egyik legnagyobb vállalatáról van szó. Megemlítette, hogy a vállalat eredményesen és jól dolgozik, mert a hazai ellátás, de az exporttevékenység tekintetében is jól látja el feladatát. Kiemelte az elmúlt év munkáját, ami nagy erőfeszítések árán sikerült csak. Lényegesnek tartotta a mezőgazdasági háttért, azért, mert annak megfelelően lehet felvásárlásról és feldolgozásról beszélni. Két állatfajtáról beszélt bővebben, a sertéshúsról és a marhahúsról. A sertéshúsnál megemlítette a szakosított telepek kihasználatlanságát. Viszont itt elmondta, hogy újszerű termelési eljárásról van szó, véleménye szerint több előre nem látható költség is felszínre jött, ami drágította a szakosított telepek tervezett költségét. Elmondta, hogy hiba volt az is, hogy sokféle fajta rendszer jött létre éppen a tapasztalat hiánya miatt. Nehezítette a helyzetet a száj- és körömfájás állatbetegség is, mivel sok szaporító fajta elhullott. Jónak tartotta a figyelemfelhívást arra, hogy e lé-