MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-10-17 VB_434 - 1973_VB 434/6

gozó alapszervezet. Itt kellene képet adni arról* hogyan ala­kul az alapszervezeti vezetőségek Képzettsége, összetétele, a jelzett fluktuáció okainak felvetése. Tehát itt helyzetkép szükséges, hogy a Titkárság világosan lássa, hogy most ez a^ megye egy ilyen jellegű alapszervezeti tevékenységről ad szá­mot. S hogy a Titkárság megítélhesse munkáját, ennek bemuta­tására szükség van. Nem magyarázkodni, hanem tényszerűen közöl­ni és nem terjengősen. 5./ Második fejezetben a bevezető után arról kell számot adni, hogy az alapszervezetek jelenleg - a X. kongresszus, valamint a KB. novemberi határozata végrehajtásában milyen tevékenységet fejtettek ki, milyen pozitivumok és milyen negatívumok jeletnkez­tek általában, és szektorok szerint is lehet felvetni kérdéseket. Lényegében kifejtette, hogy milyen kérdésekre gondol - nem pon­tossági sorrendben emiitette - ; A KB. novemberi határozata - amel­lett, hogy a párttagság körében egyértelműen pozitív fogadtatás­ra talált, különösen az ipar területén, a munkáspárttagok köré­ben volt az erőteljesebb, bizonyos értelemben- országos tapasz­talat szerint - a hivatali, értelmiségi pártszervezetekben, egyes kommunistáknál voltak fenntartások ezzel kapcsolatban. Ezt még egy kicsit alátámasztotta a tagfelvételi határozat. A mezőgazda­ságban dolgozó pártszervezetek részéről szintén egyetértés volt, hiszen az ő életszínvonalukat ez nem érintette, és belenyugvás volt, mert a munkások életszínvonalának emelése nem az ő rovásuk­ra következett be. Tehát: reális képadás szükséges, hogy hogyan történt ennek a fogadtatása, és ezek milyen jellegű nettek­ből jelentkeztek - ha jelentkeztek. A továbbiakban számot kell adni, hogy most hogyan nézünk ki a ha­tározat végrehajtásában. Itt felhivta a figyelmet Havasi elvtárs, a Népszabadságban megjelent cikkére. Nálunk ez hogyan néz ki, a további munkálkodással hogyan állunk. Erről is érdemes lenne szólni. üzen túlmenően érdemes lenne beszélni, hogy a határozat vágre­hatása érdekében hogyan tevékenykednek 1./ a gazdaság és hogyan 2./ a kultúra területén. A gazdasági területen az alapezer­vezeteknál milyen jellegű szemléletbeli problémák vannak, és mi­lyen tevékenységi lehetőségek vannak. Szerinte izgalmas lenne, ha ezt be tudnák mutatni. A jelentés foglalkozik azzal, hogy me­gyei sajátosság, hogy nagyrészt telephelyek, gyáregységek van­nak többségében. Ez sajátos problémát jelent a gazdasággal való foglalkozás terén, a helyi politika alkalmazása terén, és itt milyen lehetőségek vannak a gazdaságpolitika helyi alkalmazásá­ban, ez függ attól is, hogy ezekben a gazdasági egységeken be­lül hogyan néz ki a gazdaságvezetők jogköre. Olyan mértékben tud hatást gyakorolni, amilyen jogköre van közvetlen a gazdaság­vezetőnek. Ennek a kérdésnek a felvetését le -zgalmasnak talál­ná. Itt kellene ralamit mondani, hogy meg van-e elegedbe a megye­bizottság a gyáregységek, telephelyek gazdaságvezetésének jog­körével?! Megtett-e mindent a felsőbb, országos nagyvállalatok vezet óságé, hogy vállalaton belül a lehető jogkörök leadásra xte­rültek. Mért ha nem, akkor az itteni pártszervezet munkáját ez fékezte. Nagyon fontos dolognak tartotta az egységes vállalati szemlélet kialakítását, utána arra választ adni, hogy a pártszer­vezetek értik-e a maguk helyét, szerepét, ami rájuk hárul, ami­nek a megoldása tőlük függ. itt szükséges két oldalt bemutatni: 1./ hogyan néz ki a gazdasági kérdésekre való ráhatás lehetősége, 2./ hogyan élnek az adott lehetőséggel. j BÉKÉS MEGYEI LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom