MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1973

1973-10-17 VB_434 - 1973_VB 434/5

HÁRY BÉLA elvtárs először is tisztelettel üdvözölte a Végrehajtó Bizottságot és tagjait. Elmondta, hogy hozzászólásában inkább han­gosan kivan gondolkodni, mert - tekintettel arra, hogy elég nagy­rutinnal rendelkeznek már a jelentéskészítésben -, mégis tudatában vannak annak, hogy 10-15-ezör ie át kell dolgozni egy jelentést, a­mig testület elé mehet. Az ilyen jellegi! beszámolók kettős célt szol­gálnak. Egyrészt, hogy a Titkárság megismerje a megye munkáját, más­részt a megismert tapasztalatok folyamán a többi megyének is segít­séget tudnak adni. Ez még a jelentett adó megyét még nagyobb fe­lelősség elé állitja. Elsősorban is az a cél, hogy adjon egy le­hető legobjektivebb helystképet, és ennek alapján kikrietályosi­tani a követendő utat. Amikor vizsgálták 1971/72 első felében az alapszervezeti munkát, az alapszervezetek mindegyike politikai kérdéseket vetett fel, ami megfogalmazódott a novemberi határozat­ban, s ezért az alap szerv ez etekről szóló politikai bizottsági ál­lásfoglalás érdekes kettősséget mutat: 1./ jelentős rész - döntően politikai kérdéseket tartalmaz, 2./ határozati rész, döntően szer­vezeti kérdéseket tartalmaz, mert a politikai jellegű feladatok megfogalmazódtak a határozatban, s ezeket megismételni szükségte­len. Azért kell az alapszervezetek életét javítani, hogy azzal to­vább szolgáljuk a X. kongresszus, a KB. novemberi határozatának végrehajtását. A kommunisták aktivitását illetően elmondta, hogy számukra az sem­mit sem mond, hogy pl: a párttagság 80 %-ának. van pártmegbizatása, A pártmegbizatások végrehajtásának ellenőrzését jobban kell meg­adni alapvetően a X. kongresszus, illetve a novemberi határozat végrehajtásának helyzetéről• Kifejtette, hogy a Központi Bizottság nem javasol semmit, magán­véleményként mondott el néhány gondolatot az előterjesztéssel kap­csolatosan. 1./ Rövid bevezetőre gondol, melyben azt javasolja elsősorban rög­zíteni, hogy a megyei párt VB, PB. ugy fogja fel a december 14-i határozatot, annak végrehajtásáról ugy akar számot adni, hogy ho­gyan szolgálja a X« kongresszus, a KB. novemberi határozatának ha­tékony végrehajtását. 2./ Szintén - röviden - a bevezetőben javasolja közölni: a megyei pártbizottság megállapítja, hogy az alapszervezeti munka megjaví­tása mindig feladata volt az irányitó párt szerveknek - országosan. Azonban tudja, hogy ezen határozat végrehajtása hosszú folyamat, és most ezt a jelentést ugy fogja fel, mint állomást a határozat végrehajtásának folyamatában. Azért szükséges ez, hogy a Politi­kai Bizottság értse, hogy a megyebizottság ezt hogyan értelmezi. 3./ Továbbiakban javasolta a bevezetőben utalni arra, hogy a decem­ber 14-i határozat egységes értelmezése érdekében tartottak ta­nácskozásokat, hoztak határozatokat, melynek végrehajtására, an­nak elemzésére rendszeresen visszatértek. Javasolta, hogy a be­vezető ezt a három kérdést foglalja magába. Kihangsúlyozta, hogy a terjengősségre nincs szükség. 4./ Utána kezdődne a második fejezet, ami szintén viszonylag rö­vid lenne: bemutatni az alapszervezetek helyzetét Békés megyében /például: ennyi alap szerv ez etünk van, ez jelleg szerint igy néz ki: mennyi ebből az állami ipari, önáll o egység, mezog hi­vatali és mennyi az értelmiségi, kulturális, stb. területen dol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom