MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1972

1972-07-21 VB_405 - 1972_VB 405/5

-4­Véleménye szerint igen jelentős hatáss van annak, ha nem áll­nak meg egy-egy fontosabb téma feltárásánál, hanem előre lép­nek, s ismertetik, hogy annak kijavítása, vagy megoldása hogyan történik meg. Történt ugyan előre lépés, azonban nagyobb ütemre van szükség a párttal foglalkozó Írások tartalmi javítására, va­lamint a kulturális témakörön belüli Írásokra. Szükségesnek ta­lálta a megyei irók jobb foglalkoztatottságát, mert véleménye szerint az erő nagyobb, mint amivel a lap él. Fontos feladatként emiitette, hogy a lap ne csak közöljön, hanem neveljen is. Elmondta, hogy a lap személyi állománya minőségében javult. Ma­gas volt a fluktuáció, de reméli ez csökkenni fog, s ezzel össze­függésben megemlítette, hogy alapvetően jó a kádermunk, de néhány vonatkozásban még ezen is jsvitani kell* Véleménye szerint a párt­tagok arányát növelni kell a szerkesztőségen belül. A politikai képzés rendszeressé vált, azonban a MUOSZ iskola is sokat segit. Tekintettel arra, hogy a KB Agit.Prop. osztályán a sajtóval fog­lalkozó elvtárs nem tudott megjelenni a VB ülésen, kérte, hogy tolmácsolja Enyedi elvtárs véleményét, melynek lényege: készül egy anyag, ahol a vidéki lapok minősítését végzik el. Gerencsér elvtárs a lapot jónak ítéli, mely dicséretet érdemel a jelentős fejlődésért. A többi megyei laphoz viszonyítva is jól megállja helyét az értékelésben, S amely problémákat felvetett Enyedi elv­társ, azt figyelemfelhívás jelleggel tette a következő időszak munkájának javítása érdekében. Az 1967-ben hozott határozatokat ma is érvényesnek tartotta, hiszen azok a lap színvonalának eme­lését hangsúlyozzák. javasolta , hogy a Végrehajtó Bizottság értsen egyet azzal a ja­vaslattal, hogy ez év második félévében - a módszert a járási-vá­rosi pártbizottságokra bízva - az alapszervezetek a lapterjesztő tevékenységet ellenőrizzék, valamint a városi bizottságok /Oros­háza, Gyula/ az év második félévében ellenőrizzék, hogy a mutáció hogyan szolgálja a párt politikáját, A Végrehajtó Bizottság elvi állásfoglalását kérte a következő do­logban: Békéscsaba városi párt VB ez év márciusban a lapterjesz­téssel foglalkozott, s felvetette, hogy a város, a megyeszékhelye helyi politikájának jobb szolgálata érdekében szükséges és helyes lenne, ha megfeleJő sajtóorgánummal rendelkezne. Ezt követően kon­zultáltak Gerencsér elvtárssal, az agitációs bizottság elé menő a­nyagban is van erre utalás. Lehetőség mutatkozik - kísérleti jel­leggel - Baranya és Békés megyében -, hogy a Békés megyei Népújság heti 6 megjelenése helyett 7 megjelenés lenne ? és hétfőn a lap bé­késcsabai igényeket elégítene ki, a helyi politika alakításában jelentős szerepet vállalna, valamint hétfőn reggel a vasárnapi sporteseményekről hirt kapna a megye közvéleménye. "Békéscsabai hírlap, a Békés megyei Népújság hétfői száma-ként jelenne meg. Amennyiben a Végrehajtó Bizottság elvileg egyetértene az ilyen állásfoglalással, akkor a szükséges lépéseket megtennék az ille­tékesek felé, KLAUKÓ ELVTÁRS egyetértett a hozzászólásokkal, amelyek a megyei lap tartalmi, színvonalbeli értékelését pozitívnak tartják. Vé­leménye szerint é, pen a fluktuációval sikerült a lap tartalmi szinvonalat javítani. Mindenekelőtt dicsérte a régebbi dolgozók munkáját, akik plusz munkát is végeztek, amíg a fiatalok begya­kololták magukat /Varga, Deák, Kasnyik stb/. Indokoltnác tartotta, hogy e Végrehajtó Bizottság pozitív értékelést

Next

/
Oldalképek
Tartalom