MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1972

1972-07-21 VB_405 - 1972_VB 405/6

-5­Az agitációs bizottság által tett megjegyzésekkel kapcsolatosan az volt a véleménye, hogy nem lenne jó dolog, ha a megyei lapunk nem tenné szóvá, ami az emberek közötti, megoldásra váró problé­maként jelentkezik /kispolgári nézet, harácsolás, stb/. Csatlakozott Enyedi elvtárs véleményéhez, amikor is bizonyos po­zitiv tendenciák mellett a differenciáltságot jobban kell alapul venni. Fontos feladaként emiitette a párt belső életével kapcso­latos munkát, a vezetés-irányitás dolgaival jobban kellene fog­lalkozni. Tapasztalatcsere formájában jobban kellene átadni a pártbizottságok felé a jó munkamódszert. A sajtóban megjelenő kritikai hangú cikkek hitelét fontosnak em­iitette /példának emiitette a városi tanács igazgatási osztá­lyáról megirt cikket, mely nem ugy volt/, melyek csorbitják a lap hitelét, jelentőségét, vagy a viz korlátozásával kapcsolatosan megjelent cikket emlitette, mely nem volt véleménye szerint he­lyes, melynél éppen az ellenkezőjét kellett volna bírálni. Azon is javítani kellene - véleménye szerint -, hogy egy-egy cikk­nél ne az újságírók egyéni véleménye, álláspontja, hanem kollek­tív vélemény, álláspont tükröződjék. /Példának említette a Tsz Szövetségről megirt cikket, amelyet helytelennek talált/. Egyetértett Enyedi elvtárssal abban, hogy hétfőn külön lap jelenjen meg. Kérte, hogy segítsék a lapot megfelelő anyaggal ennek végrehajtása érdekében. Gyulavári elvtárs az elhangzottakkal és a jelentéssel egyet­értett. Nem értett egyet az anyagi ösztönzés jelenlegi formájával. /Ha a meglévő 3.000.- Ft-ot személyekre osszák szét kb. 5-10­15.- Ft. jut egy-egy elvtársa. Ilyen kevés pénzért nem is jön­nek./ Javasolta, hogy ezt változtassák meg. Kifogásolta a lapban megjelenő szabálysértések pontotlanságát. Cseszkó elvtárst elmondta, hogya megyei lapnak jobban kellene tükrözni a megyei Párt Végrehajtó Bizottság döntéseit és a pártrendezvényekről több tájékoztatást kellene adni. Véleménye szerint a színvonal emelkedett, de soknak tartotta azt a 16 embert, aki 16 év alatt kicserélődött a megyei Nép­újságnál. Erre nagyobb figyelmet kell fordítani. Nagy elvtárs az elhangzottakkal egyetértett. Megítélése sze­rint a lap az utóbbi egy évben jelentős jó irányú fejlődési változáson ment keresztül. Elismert, olvasott lap lett a Népújság. Ebből következik, hogy, ha esetleg hiba csúszik be, akkor ez sokszorosítva jelenik meg. Kiemelte, hogy a lapnak előremutatóbbnak, elemzőbbnek, konzek­vensebbnek kell lennie. Véleménye szerint többet kell írni a szocialista építésért fáradozó emberekről, az egyes munkás­kollektívák erőfeszítéséről. A lap hitelességére nagyobb súlyt kell fektetni. Véleménye szerint a tömegszervezetekkel - ezen belül a szak­szervezettel - javalt a kapcsolat. Minden fontosabb anyagot - amit megküldenek a népújságnak - igyekeznek hasznosítani. Megköszönte a sajtónak azt a nagy segítséget, amit munkájuk elvégzéséhez nyújtanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom