MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970
1970-02-06 VB_345 - 1970_VB 345/6
II. NAPIREND TÁRGYALÁSA Véleménycsere a megyei Végrehajtó Bizottság 1969• évben végzett munkájáról* FRANK FERENC: Készült egy előterjesztés, azonban úgy Ítéltük meg, hogy ez a tavalyi Pártbizottság ülése előtt lévő anyagnak a mása volt, s éppen ezért az volt az álláspont, hogy a Végrehajtó Bizottság tagjaival együtt beszéljük meg, hogy a pártbizottsági ülésen miről számoljunk be, 1,/ Nézetünk szerint az a gyakorlat, hogy a Végrehajtó Bizottság egy év távlatából adjon számot a Pártbizottságnak - nem is válik be - jóllehet, hogy ez a PB. 1968. októberi határozata. Célszerűbbnek tartjuk, ha a két pártbizottsági ülés között végzett munkáról informálnánk a Pártbizottságot. 2./ Azt javasoljuk, hogy a legközelebbi pártbizottsági ülésen kérnénk az 1968. októberi határozat módositását, azonban jelenleg még e határozat érvényben van, és az 1969-ben végzett munkájáról a Végrehajtó Bizottságnak számot kell adni. a./ Ennek kapcsán tájékoztatót adnánk a Pártbizottságnak arról, hogy milyen napirendeket tárgyaltunk: ^Kigyűjtésünk alapján 49 napirendet tárgyalt a Végrehajtó Bizottság - megszivlelve azt a kritikai megjegyzést, amelyet az elmúlt beszámoló kapcsán tett a Pártbizottság, hogy olyan kérdéseket ne tárgyaljon, amely nem a pártfórum elé tartozik. Ennek megfelelően a napirendek jellege megváltozott. - A Végrehajtó Bizottság megszivlelte azt az észrevételt is, hogy az alsóbb pártszervek beszámoltatására nagyobb gondot forditson, ennek megfelelően 1969-ben 5 járási-városi pártszervezetet számoltatott be, /1968-ban egyet/. t/A Végrehajtó Bizottság 1969-ben 7 tömegszervezeti jellegű napirendet tárgyalt, mely lényegesen jobb, 1968-al szemben. Hat ideológiai jellegüj 8 átfogó gazdaságpolitikai témát, és - mely véleményem szerint nagyon örvendetes - 23 napirend a párt belső kérdéseivel foglalkozott. Itt közvetve vagy közvetlen, de a párt életét érintő kérdésekről volt szó. j/A Végrehajtó Bizottság elé kerülő jelentések közül 20 témát a Pártbizottság három bizottsága / pártépitési-, gazdaságpolitikai és ideológiai megtárgyalta.