MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970
1970-02-06 VB_345 - 1970_VB 345/7
*^k Végrehajtó Bizottságnak helyes volt azon törekvése, hogy 1969-ben számolt azzal, hogy 1970 évben pártértekezlet lesz, és jó néhány olyan témát tárgyalt meg, mely a pártértekezlet beszámolójának szerves részét képezi, •p/Véleményem szerint a VB elé kerülő előterjesztések szinvonala javult, törekvés van az átfogó jellegű témák megismertetésére és azzal kapcsolatos döntések hozatalára. - A pártbizottság az 1968-as munka értékelésekor kötelezte a Végrehajtó Bizottságot arra, hogy nagyobb következetességgel kisérje figyelemmel a határozatok megszervezését, annak ellenőrzését. ^969-ben - az emiitetteken túl - 2 elsősorban titkári értekezleten az első titkárok kötelezve voltak a beszámolásra. Tiz napirend volt olyan, amely saját- vagy a Központi Bizottság által hozott határozatok ellenőrzésének végrehajtását szolgálták. VEmellett a Végrehajtó Bizottság döntése alapján az átfogó határozatok megismertetése végett alkalmaztuk a megyei aktivá tanácskozási rendszer. Jk Végrehajtó Bizottság a múlt évben kerülte az olyan kérdések megtárgyalását, amit más szervek is napirendre tűztek. - A Végrehajtó Bizottság a Pártbizottság intenciója alapján hatékonyabbá tette az apparátus munkáját. Hegtárgyalta az apparátus munkamódszerét, felépitését a PB. ülést követően. Ennek megfelelően ugy Ítéljük meg, hogy az apparátus munkájának színvonala emelkedett annak ellenére, hogy az apparátus terhelése változatlanul nagy. b./ Javasolom, hogy a Pártbizottság elé kerülő jelentésben éljünk egy olyan javaslattal, hogy a VB. elé kerülő anyagok egy részénél nem feltétlenül szükséges az elemző rész, ezt meg lehetne írni a havi információs anyagunkban. A helyzetelemzés rövid lenne és elsősorban a határozati javaslatok kerülnének Végrehajtó Bizottság elé - természetesen a téma jellegétől függően -. c./ A Végrehajtó Bizottságnak mint testületnek, illetve mint testületi tagoknak - fenntartva azt a gyakorlatot, amelyet az elmúlt évben alakítottunk ki - még fokozni kellene a határozatok végrehajtásának helyszíni ellenőrzését, mert változatlanul itt van a legtöbb probléma. d./ Felmerült bennünk olyan gondolat, hogy például a Pártbizottság elé kerülő anyagok megvitatása, döntése után á Pártbizottság által hozott határozatok megszervezésének módoszatait ismét VB elé kellene hozni.