MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970
1970-01-23 VB_344 - 1970_VB 344/5
- 3 A feladati részek elolvasásából az ember következtetni tud azokra a problémákra, amelyek feszitik a városi végrehajtó bizottságot, amelyeket megoldásként összegeznek ott. A 3. oldalon foglalkozik az anyag azzal, hogy nagyon sok VB-ülés van, ahol egy napirendi pontot tárgyalnak. Egy napirend megtárgyalása lehet előny, de lehet hátrány is. Ha komoly gazdasági és politikai kérdésekről van szó, feltétlenül helyesen teszik, de apróbb,-cseprőbb ügyekről egy napirendet csinálni, nem helyes. A VB. munkáját ez passzivá teheti. A munkatervek összeállitásánál erre vigyázni kell. Ami a VB-ülések aktivitását illeti, nem helyes itt átlagszámokról beszélni, azonban azt el kell mondjuk, hogy a 11 tagú városi VB. üléseken 3 VB-tag szól hozz-', a különböző napirendekhez. A VB-tagoknak az aktivitását más vonatkozásban is célszerű kibontakoztatni, pl. folyjanak be a jelentések elkészitésébe, a vezetőségi üléseken a VB-tagok jelenjelenek meg. Zalai elvtárs; A VB. és az apparátus munkamódszeréhez, munkastilusához szeretnék észrevételt tenni, illetve elmondani, hogy én hogy látom ezt a dolgot. Kétségtelen tény, - ahogy a jelentés is erről részletesen és alaposan számot ad - &ogy ugy a VB, mint az apparátus nagyon programszerűen, tervszerűen, munkaterv alapján, és meghatározott rendszerben végzi a maga munkáját, rendezetten dolgozik. Régen, jó évekkel ezelőtt kialakult a munkának egy szervezeti része, a munkának egy bizonyos mechanizmusa, amelynek a keretében történnek az ülések, a rendezvények,, a pártnapok, stb. Az egész mechanizmus olajosan működik. En ott látom a problémát, hogy a munkának ez a mechanizmusa, amely régen kialakult, már nagyon sok rutindologgal terhelt. Sok benne a rutinmunka, a megszokottság és bizonyos kötöttségeket jelent. A körülmények sokat változtak, a város területén változott a különböző szervek önállósága, a vállalatok önállósága, és ezek irányitásában már nem lehet alkalmazni azokat a módszereket, amelyek már ezelőtt 6-7 évvel alakult ki. A VB-apparátusban is lényeges változás történt nem ugy, hogy személyek elmentek, hanem maguknál az embereknél. Ezt maga Jámbor elvtárs is elmondta, hogy az apparátus munkatársai sokat tanultak, jól felkészült, önálló munkára lettek nevelve, és egyszerűen feszültséget jelent náluk, hogy ők hétről, hétre megkapják, hogy mit kell csinálni, és hogy hétről hétre beszámolni, hogy hogyan hajtották végre a rájuk bizott feladatokat. A munkastilus ilyen változatlanságának, vagy kevésbbé változásának feszültségei jelentkeznek a városban, a városi tanácsban, a városi pártbizottságban akkor is, amikor más területeknél észlelünk problémákat, és különösen élesen jelentkezik ez a feszültség magában az apparátusban. Az egész^kialakult munkamódszernek az eredőjét ibbea a rutinmunkában látom.