MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1970
1970-01-23 VB_344 - 1970_VB 344/6
- 4 Véleményem szerint a VB összetételét fel kellene ujitani olyan módon, hogy a VB-be bekerüljenek azok az elvtársak, akik ezektől a beidegződésektől mentesek, akik uj és uj kezdeményezésekkel, önállósággal és megfelelő szinvonalon tudnának résztvenni a testület munkájában. Pelül kell vizsgálni az apparátus munkamódszerét. Közismert, hogy Jámbor elvtárs nagyon határozott kézzel, nagyon szoros szervezettséggel alakitotta ki az apparátus munkastílusát, munkamódszerét, hosszú évek során. Azt hiszem ez a szervezettség, ez a szoros kézbentartás, ma már sérti, 111, nem, hogy sérti, nem felel meg olyan emberek irányitására, akiknek maguknak is van megfelelő felkészültségük, ambiciójuk. Azt hiszem, hogy az apparátusban a feszültségeknek az oka elsősorban itt van, - elégedettlenek, lázadoznak a vezetésnek ilyen módszere ellen. Amikor még nem tanultak általuk is elfogadott volt ez a módszer, nem voltak önállóak, de jól képzett emberek lettek, egyre inkább nem elégiti ki őket és egyre inkább ugy látják, hogy jobban menne a munka, ha több volna rájuk bizva, nem annyira aprólékosan, részletesen, operativan szabná meg a feladatokat maga Jámbor elvtárs. Ezt nagyon alaposan végig kellene gondolni, és ezen kellene változtatni, és ugy a VB munkájában, mint az apparátus munkájában több kezdeményezést, ujitást engedni. A jelentésből is az érződik, hogy a VB irányitó munkájában is elég sok a rutin. El szeretném mondani, hogy jobban ki kellene emelni a város jellegzetességének, a város adottságainak a területeknek megfelelő irányitó munkát. Közismert, hogy hoszszu időn keresztül vergődött a város mezőgazdasága,és az is közismert, hogy ezen csak akkor sikerült változtatni*" amikor már többszöri nagyon intenziv ráhatás és közvetlen beavatkozással a megyei pártbizottság is belépett, mert addig egy tehetetlenségi körben mozgott. Szóval nem tudott a VB. egyről a kettőre haladni. Azután a város egyre inkább veszi fel kulturális és üdülő-centrum jellegét, idegenforgalma még tovább bővült, szálloda épült, stb. Már most is jelentős számban vannak a környező községekből bejövök. A városi PB. munk-'jában ezt is nagyon szem előtt kell tartani. Dr. Rusznák elvtárs; A pártszervezet életéről, különösképpen ezenbeliil a szervezeti élet kialakulásával kapcsolatban szeretnék elmondani egy két dolgot - Gyula városára jellemzően. Megitélésünk szerint helyes törekvés, hogy az utóbbi 3 évben általában decentralizálódás történt. A pártépitő munka jó ütemben halad. Mégis szeretnénk olyan körülményekre utalni, amit megitélésünk szerint figyelembe kell venni.