MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969
1969-09-19 VB_334 - 1969_VB 334/15
-13lh nem mindenütt olyan, mint ahogy mi elképzeltük. Nem lehet az embereket magukra hagyni a vezetésnél. A párt főtitkárával és a minisztériummal vezetőképző tanfolyamot fognak végezni a vezetők. A járási ás a közsági MHSz vezetőknek szükségük van arra, hogy egy szervezett tanfolyamot inditsunk. A cél az, hogy az elvtársakat hozzásegítsük a tanfolyam elvégzéséhez, hogy megfelelő vezetőket tudjunk kialakitani. Részt vettem Békéscsabán az MHSz titkárok képzésén. Ezen a téren rendkivül sok tennivalónk van. A továbbképzésen az MHSz ás klubtitkároknak csak fele vett részt, ülyan kérdések merültek fel, hogy az ott megjelent pedagógusok nem látják, hogy a honvédelmi oktatás nemcsak MHSz-feladat, hanem a tanácsok művelődésügyének is feladata. Ami eredmény, és pr.bléma van az is a mi dolgunk. Több elvtárs részéről felvetődött, hogy határozatot kell módositani. önálló tantárggyá kell tenni, külön pedagógust kell beállitani. Egy fél év áll rendelkezésre a tapasztalatok levonása terén. Véleményem szerint ez még kevés arra, hogy igy kijelentsük, hogy határozatokat módositsunk. Ahogy a fejlődés hozza magával, hogy tovább lehet lépni, akkor majd továbblépünk. Nemcsak ezt a munkát, a jelenlegi formájában kell elvégezni. A pedagógusok vonatkozásában kell foglalkozni ezzel a dologgal. A bázisokkal kapcsolatban: ahol a legjobban éget bennünket a dolog ott kell megoldani. A negyedik Ötéves tervben fontossági rorrend szerint megoldjuk, ami a megye területén fog jelentkezni. Az Országos MHSz Központnak a segítségével, valamint a KISznek társadalmi munkában való segitásével sokat meg lehet oldani. Végezetül a KISz-szel kapcsolatban: nem szerencsés dolog azt kijelenteni, hogy nem történt semmi a megyében. Országosan állandóan javuló tendenciát mutat, Ez évben nagyon komoly munka volt az országjáró túra. Az ifjugarda vezetés is a KISz-en keresztül történik. Nem vetődhet fel "cégtáblaharc". Amit csinálunk együttesen csináljuk. Félre kell tenni, hogyha személyek között voltak nézeteltérések. A kát szervezet teljes egészében együtt dolgozzon. Azt kérem, hogy mind a két szerv részéről személyileg is alakítsanak ki jó kapcsolatot. Dr. gggj ANTAL: A Magyar Honvédelmi Szövetségnek létrejötte óta körülbelül egymásfél év telt el, ami idő alkalmas volt arra, hogy e honvédelmi szövetségnek létrejöjjön a szervezeti formája, ahol lehet tenni. Ezek a szervezeti keretek nem mutatják a tartalmi munkát. A tartalmi munkát illetően a Központi Bizottság 3 éves kifutási időt biztosit. Másfél év után a kialakult honvédelmi nevelés elért bizonyos szinvonalat. Ez a szinvonal nem felel meg a követelményeknek. A határozati javaslat megszövegezásánál abból indultunk ki, hogy még csak másfél áv tapasztalata áll rendelkezésre. A másik - amivel foglalkozni szeretnék - a honvédelmi szövetség anyagi támogatásának a kérdése. Az anyagi támogatást illetően fejlődés tapasztalható. Egyre jobban magártik ennek a munkának a jelentőságét. Kovács elvtárssal egyetértek, amikor-a^t mondja, lí