MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1969
1969-09-19 VB_334 - 1969_VB 334/16
-14hogy, ahol a gazdasági szerveket megkeresik, ott az anyagi támogatás sem marad el. Vannak azonban kivételek is. Előfordult már például, hogy 700.- Ft-al támogatták csak a szövetséget. De ez kivétel, nem általános tapasztalat. Ugy értékelem, hogy a VB. vitája alapján megfelelő módon tudja az MHSz tovább vinni a munkáját és lényegében megvan szabva az az út is, ahol az elkövetkező időkben haladni kell. Az elhangzott vita során sok az irásos intézkedés. Nem tulozzuke el az adminisztrációt? A honvédelmi nevelés nem egy lezárt mun ka, hanem egy megkezdett munka. Szakmai tanácskozásokon a nevelők kérik, tudják, hogy mit kell csinálni. A pedagógusok egy ré3ze nem fogadta lelkesedéssel ezt a munkát. Van olyan pedagógus, aki semmit sem fogad lelkesedéssel. Állandóan foglalkozni kell velük. KLAUKÓ MÁTYÁS: A 7. oldalon leirtakkal teljes mért ékben egyetértek. A megyei VB. tette ezt a megállapítást. Ennek eldöntése nem az án feladatom, ha az osztály kapta meg feladatul, nem éreztem magam felelősnek, másrészt tökéletesen egyforma a véleményünk. A vita abban erősit meg bennünket, hogy az iskolai honvédelmi nevelés politikai világnézeti és szaktárgyi feladat. Ugy érzem, hogy nem a "cégtábla" harcban kell igazságot tenni, hanem az emberek gondolkodásában kell változtatni. DOBRA ELVTÁRS: Az anyagot csak statisztikai adatok alapján tudtuk összeállítani. Az adminisztratív osztály hagyta jóvá a jelentést. Ahogy a feladataink nőnek, ilyen körülményekkel nem tudjuk vállalni, vagyis időben nem tudjuk vállalni a tömegesen jelentkező feladatokat.