MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1962
1962-07-21 VB_142 - 1962_VB 142/5
- 4 í, munkáját ugy értékeljük, hogy a megyei, járási pártbizottság irányítása alatt végzik és az általános politikai eredmények nem a munkásőrség, hanem a párt eredményei. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a munkásőrség munkáját, megállapítható, hogy javult a munkája. Körülbelül két hónappal ezelőtt a Munkásőrség ö rszágos Parancsoksága számot adott a munkásőrség munkájáról. Megállapították, hogy javult a pártirányítás tekintetében is. Leszögezte, hogy a munkásőrség irányitása minden szinten a pártnak a kezében van. Milyen kérdések merültek ott fel? A z egyik fő gondolat volt ott is, hogy nagyobb gondot kell forditani a politikai nevelőmunkára. Abból indultunk ki, hogy a munkásőrségnél nincs több helytelen szemlélet, mint általában a párton belül. Azonban a helytelen szemlélet jelentkezése a munkásőrségen belül sokkal veszélyesebb, mint általában, mert a munkásőrségnek fegyver van a kezében. Véleményem, hogy a jelentésben van egy pár olyan kérdés ? amit egy-két példán próbainak igazolni. Nem olyan rossz a munkásőrség erkölcsi vonatkozásban. Vannak egyes munkásoröknél problémák, de itt a munkásőrség munkájában nincs olyan nagy veszély, hogy annyira ki kelljen hangsúlyozni. Ha kiküldjük a jelentést ebben a kérdésben a megfogalmazásra vigyázzunk. Pontosnak tartom, hogy a munkásőrséggel való politikai foglalkozás elsősorban a pártszervezet, az alapszervezet feladata, mert a munkásőrségen belül külön pártszervezet nincs, szervezett politikai oktatás, politikai nevelés nem folyik. A munkásőrség kéthetenként, havonta összejön és akkor kap politikai tájékoztatást. Helytelen, hogy alkalomszerűen foglalkozunk a munkásőrséggel, illetve munkásőrökkel. Az alapszervezet rendszeresen foglalkozzon velük, ne ugy, mint munkásőrökkel^ hanem a pártmegbizatás végrehajtásáról számoltassák be a munkásórt. Egyes munkásőrök azt mondják, hogy őket ne számoltassa be az alapszervezeti titkár, semmi köze nincs a munkásőrség munkájához. A kiképzés kérdése. A parancsnokokkal meg kell értetni, hogy a munkásőrségben végzett tisztség, pártmegbizatás s hogy ugy kell azt végezniük. Ha ezt sikerül elérni, minfien parancsnoknak, munkásőrnek a párt határozata szerint kell dolgozni. A szakmai és politikai munkát nem lehet szétválasztani. Amikor szakmai munkát végez, akkor is politikai munkát fejt ki. A munkásőröktől sem kivánunk más erkölcsi szabályokat, normákat, mint a pártnál. A munkásőrségnél is a munkásosztály erkölcsi normáját kell meghonosítani, megszilárdítani. Meg kell szűnjön minden olyan nézet, hogy a munkásőrsek több joga van, vagy kevesebb joga van. Megkülönböztetett bánásmódra nincs szükség, ez nem jó megfogalmazás. Egyetértek azzal, hogy többet kell foglalkozni a munkásőrökke Íj de nem megkülönböztetett módon. A munkásőrség társadalmi jellegével kell többet foglalkozni. A parancsnokok és a munkásőrség viszonya: nem arról van szó, hogy a parancsot végrehajtják vagy nem hajtják végre. Olyan viszonynak kell lenni köztük, mint kommunistának, kommunistával. Más az, hogy ha parancsot ad, azt végre kell hajtani, ügy tekintsék, mint elvtársat, forduljanak hozzá problémáikkal, hivjak fel figyelmét helytelen magatartására átb. A kiképzéssel kapcsolatban. Énben a kiképzési évben uj szakmai anyag nem lesz, hanem amit eddig tanultak, azt szilárdítsuk, öregbitsük. Aa uj munkásőrök felvételével kapcsolatban a jelentés szól arról, hogy itt probléma van. Pártonkívüli munkásőrök csak mutatóban vannak. Pel kell hivni a járási párttitkárok, valamint a járási parancsnokok