MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1961
1961-12-23 VB_128 - 1961_VB 128/21
óvónők körében lett jelentős fordulat egy év óta. Mintegy 8o-an vesznek részt tevékeny Kisz munkában. Igen sokan vezetnek vasárnapi gyermekfoglalkozás »kat a kulturotthonekban, A párttagok száma 24-ről 45~ re emelkedett. B kedvező fordulatot hatékonyan segitették a megyei óvodai felügyelő és a járási felügyelők. Tapasztalatunk volt az is, hogy azon nevelők, akikkel az utóbbi évek során - főleg az ellenforradalom alatti magatartásukból eredő - politikai jellegű kifogások merültek fel, nagy aktivitással dolgoznak mind az iskolában, mind a társadalmi jellegű feladatok segitéseben. A pedagógusok körében is ismeretes az, hogy a helyes és következetes pártpolitika az élet minden területén erősiti a társadalmi aktivitást. Összegezésként is elmondható, hogy mind a szervek, mind a pedagógusok részéről nem jelentkeznek napjainkban túlzott igények egymással szemben. A nevelők zömére vonatkozó kedvező fejlődés mellett jelentkeznek olyan feladatok is, amelyekkel pártszerveinknek foglalkozniuk kell. . - A társadalmi munka végzésében a nevelőtestületek e^y részében belső aránytalanság van. Egyes nevelők túlterhelődnek, amelynek következtében sokrétű vállalásuknak nem, vagy csak felületesen tehetnek eleget. Iskolai munkájuk is felületes lesz, A sok jószándék mellett ezek előbb-utóbb lemaradnak .Jó az, h^gy ma már ez csak egyedi esetekben lelhető fel, /Pl, B*»tházy Károly ujkigyósi ig. két héten belül 16 meghivót kapott különféle értekezletekre a helyi és járási szervektől, melyből 7 meghivás tanitási munkaidőre szólt. Ugyanitt Csatlós Balázsné nevelő 13 féle szervnek, mozgalomnak tagja, vagy vezetőségi tagja. Ez illuzórikus. Gellai Béla dévaványai igazgató társadalmi tisztségei is hosszas felsorolást-kívánnának./ Néhány igazgatónk vagy nevelőnk még azt hiszi, hogy ha minden szervnél nem mutogatja magát, munkáját nem ismerik el. Van egy másik, még ennél is roszabb felfogás, miszerint hivatali mulasztásaikat a társadalmi munkára hivatkozással kívánják igazolni, - Művelődéspolitikai szempontból, de az előbbiek megszüntetése okából is fontos, hogy párt szer vei jak íj^éjnjeeehhen foglalkozzanak az iskolák igazgatóival és a pedagógus alapszervezetek titkáraival. Az iskolai munka szocialista tartalmának elsőszámú felelőse az igazgató. Az iskolareform is hamarabb jelentkezik az oktató-nevelő munka minőségi fordulatában, mint annak anyaiakban történő biz-