MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1959

1959-10-10 VB_70 - 1959_VB 70/5

- 2 ­Békásszentandráai Búzakalász tsz. 19 családtag 145 kh. földterület Körösujfalu ii-.- -dás n 19 M 97 » " Tekintettel arra, ho fe y az 1958-as pártaatárázat a dolgozók széles tö­megei előtt kora tavasszal még nem volt isasretes, igy a tsz. felfej­lesztése során az osztályellenség tevékenyegét - tevékenységének iré­•nyát ás módszerét - kibontakoztatni rizsa tudta. Ebből következett az, hogy o felfejlesztés időszakában mecyei vitzonylatban általában véve ellenállás nem volt tapasztalható. Nem jelenti ez azt, hogy egyes sze­mélyek nem tanusitottak ellenállást, amely Inkább propaganda jellegű volt. Ilyen volt pl. Adorján László, bakési lakos, kulák, f.év február­jában több dolgozó parasztot igyekezett lebeesélni a tez-be való belé­pésről. Kondacs Pál, kondoros! lakos, kulák, rendszeresen hallgatta a ••Szabad Európa" magyar nyelvű adásait ós aáxolus hónapban ismerősei kö­rében a rádió hiréit terjesztette, majd eloondta azt is, hogy "ne lép­jenek be a tsz-be, mert az amerikai csapatok hamaroson jönnek ós felsza­badit ják Magyarországot. '• Dr. Kuli András, battonyai orvos, f.év márci­usában több személy előtt tett a tsz-ekke-1 kapcsolatban rágalmazó ki­jelentést. Ugyancsak f. év márciusában Kevcrmes községben általunk is­meretlen tettes a Posta folára kiirta "ne lépjetek be a tsz-be, le az agitátorokkal." • Megyénk viszonylatában az oeztályiöcgen, ellenséges elemek tsz, ellenes tevékenysége leginkább május-jjunius ás az azt követő hónapokban bontakozott ki. E* megmutatkozott háborús és "rendszerváltozás^-sal kap­csolatos rémhírterjesztésben. Propagandájukban felhasználták a megtar­tott genfi külügyminiszteri ertekezletet, aelynck eredményétől a m. világháború kirobbanását ós Magyarországon * l jrendszerváltoKás"-t remél­tek, ezt egybekapcsolták a tsz. elleni tevékenységükkel. Többek között ennek adott kifejezést: Békéscsabán Kovr.cs János, kétsopronyi kulák, Horváth János az IKP. volt titkára, G.jdáce György békéscsabai kulák, id. Kovács Pál nagybérlő, Okos János kulákczármozásu személy, Gyurkó Jánoe békéscsabai kulák stb. Békés községben Szalay Béla; volt adóügyi igazgató ás társai, Mezőberényben Bcreczki Dániel kulák, Czinkoczki Béla kulák, Dr. Bak Minály kulák stb. Az osztály idegen ellenséges elemek tsz. ellenes aktiv tevékeny­ségüket leginkább f. óv július ós augusztus hónapban fejtették ki. Ez leginkább a szarvasi és sarkadi járás területén mutatkozott meg. Pl. Csobacsüd, Szarvas, Kötcgyán, Qkány, Z<-aőány stb. Gsabacsüd község te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom