MSZMP Békés Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései 1959
1959-10-10 VB_70 - 1959_VB 70/6
6 - 3 rületán működő Rákóczy elnevezésű tsz. tagjai közöl ^-.1-/: J.ír.Ofr kulák, volt nagybérlő, Kovács Pál kulák ós Varga György kisparaszt, volt ellenforradalmi tanácselnök fejtettek ki ellenséges tevékenységet oly formában ,hogy amikor az elnök a tsz. tagságát közgyűlésre összehívta, 5k hárman megbeszélték azt, hogy a tsz-t felbomlasztják. E tervüket végre is hajtották. Okány közság területén működő Petőfi tsz. tagja, Horváth Elek, kulák, korábban az FM-ben járt a tsz. tagsága megszüntetése érdekében. Mivel ez az útja eredményre nem vezetett, igy elhatározta, hogy írásban böadja a tsz. vezetőségének kilépési nyilatkozatát. Horváth ezt a szándékát a közságben több tsz. tagnak elmondta, s igy az ő kilépési nyilatkozatát csaknem 2oo kilépési nyilatkozat követte. Zsadány község területén működő Újélet elnevezésű tsz-ben Ilyes Ferenc, közóppar-vszt származású, volt "nemzetőr" kérvényt szerkesztett, melyet csaknem loo sz. méllyel Íratott alá abból a célból, hogy az FM-bc viszi, s ott kéri a tsz. felbomlásának engedélyezését. Nevezett tervének végrehajtás át közbelépésünk akadályozta meg. Fenti személyek - tsz-ek belső bomlasztása ellen irányuló tevékenyság miatt - őrizetbe lettek véve, s bírósági eljárás alá, valamint közbiztonsági őrizetbe lettek helyezve. L felsor-olt tsz. elleni tevékenyság mellett voltak kisebb jelentőségű ellenségei megnyilvánulások, amely elégedetlenség szitásában ás bomlasztásban jutottak kifejezésre. Ilyen volt pl: a szarvasi, békósszentandrási, kötegyáni^ sarkadkereszturi, zsadányi, okányi stb. községekben működő tsz-ckben. Ezeknek a követkozményekepon indult eljárás, ill. részesült jegyzőkönyvi figyclmczfctésbcn: a./ bírósági eljárás 5 fő, b./ közbiztonsági őrizet 2 fő, c./ jegyzőkönyvi figyelmeztetés 22 fő, d./ szóbeli figyelmeztetés 4 fő. Értékelésünk szerint a fenti adminisztratív intézkedéseink az osztályellcnségwt fékezte, a további tervük, tevékenységük végfóhajtásában, ugyanakkor a kis* és közápparasztokra pozitív hatással volt annál is inkább, mert a pártpolitikai felvilágosító munka megerősítette őket abban, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezését a továbbiakban is napirenden tartjuk. Ezt igazolják, Csabacsüd, Szarvas, Okány, ^sadány, Méjakerék községekben azok a tsz-ek, ahol kisebb nagyobb problémák voltak. M-^-'llapit ásunk szerint az osztály idegen, ellenségéé elemek tevékenysége megyénk viszonylatában a Magyar Népköztársaság ellen ós a mezőgazdaság szocialista átszervezése akadályozása, illetve késleltetése tekintetében kát fő irányban mutatkozik meg. I 9 J.EVÖJW*. í