MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1982

1982-01-22 PB_128 - 1982_PB 128/14

állásfoglalásával egyetértünk azzal, hogy egészüljenek ki azok­kal a gondolatokkal, amelyeket részben a szóbeli kiegészítés és a vita feltárt a Békés megyei tapasztalatok alapján. Hozzászólásomban én is erősiteni akartam azokat a sajátos Békés megyei gondokat, amelyeket a szóbeli kiegészitő is tartalmazott, Ugy gondoljuk, hogy ezek megértésével és az irányelvekbe fogla­lásával, valamint helyes végrehajtásával fel tudjuk számolni azt a történelmi lemaradást, amelyek a lakáshelyzetben öröklődtek. Hangsúlyozottan kivántam szólni a lakásépités előfeltételeiről, különösen ami a közmüvesitést illeti, a szociálpolitikai kérdé­sekről, a lakásvagyon megóvásának nehézségeiről, gondjairól, meg­oldási lehetőségeiről. Engedjék meg végül, hogy a megyei tanács nevében elismeréssel szól­jak arról, hogy egy ilyen jelentős társadalompolitikai kérdést sza­bályozó irányelvhez országos vita keretében mi is, testületileg is véleményt nyilvánithattunk. Ugy gondoljuk, hogy minden anyagi fel­tétel mellett, az a tény, hogy országos vitára került ez a téma önmagában is segiti a helyes megoldást, elsősorban azzal, hogy megnyerjük hozzá a lakosság egyetértését és nem utolsó sorban tá­moga tásá t. A Békés megyei Tanács és szervei, valamint a helyi tanácsok és szer­veik a majdan elfogadandó irányelvek végrehajtása érdekében mindent meg fognak tenni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom