MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1972

1972-10-12 PB_77 - 1972_PB 77/3

-2­MÁJERNÉ ELVTÁRSNŐ megköszönte a meghívást és ismertette azokat a feladatokat, amelyek a Pedagógus Szakszervezet megyebizott­ság«nak feladatai lesznek a Központi Bizottság és a megyei párt­bizottság határozatai megvalósításának kapcsán. Az előterjesztett anyagot áttanulmányozta, a szóbeli kiegészítőt meghallgatva, valamint az e terület alapos ismerete alapján megí­télése szerint reálisan tükrözik a megye oktatási helyzetét. El­mondta, hogy pedagógusaink nagy érdeklődéssel és türelmetlenség­gel várják az oktatási munka felülvizsgálatával kapcsolatos ha­tározatokat, különösen azért, mert a megyéből is több pedagógus résztvett a felmérő munkában. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondta, hogy a KB. határozata az állami oktatásról és annak továbbfejlesztéséről a pedagógusokat megnyugtatta, mert a hatá­rozat és az értékelések egy részt nagyon pozitívan értékelték a pedagógusok személyét, másrészt ugy érzik, hogy a határozat ­összefüggésben - hosszú távon, ossz társadalmi szinten jelölte meg a feladatokat. A KB. 1972. június 15-i és a pártbizottság által megjelölt fel­adatok is sokoldalúan érintik a mozgalmi munkát. Benne megtalál­hatók azok a feladatok is, ahol a pedagógusoknak és a szakszer­vezetnek kell tevékenykedni. Ugy látja, akkor járnak el helye­sen, ha csoportosítanak és konkrétan megjelölik a feladatokat. Elmondta; ahhoz, hogy a KB. és a megyei pártbizottság határo­zatai megvalósuljanak, elsősorban a pedagógusok tartalmi mun­ka javítására, szükséges férőhelyekre, iskolákra, kollégiumok­ra, megfelelő anyagi eszközökre és aktiv szervezett, kötelesség­tudó tanuló ifjúságra van szükség. Nem véletlen ennek a sorrend­nek az említése. Az a meggyőződése, hogy a KB. határozatának vég­rehajtásában, valamint a megyei feladatok megvalósításában a be­folyásoló tényezők mellett nagy jelentőséggel bír a nevelőtestü­let összehangolt, céltudatos munkája. Legfontosabb feladatnak tartotta, hogy a megye pedagógusai meg­ismerjék a KB, valamint a megyei Pártbizottság határozatait, szükséges ennek egységes értelmezése, mely iskolán kivül is for­málja a szemléletet. Fontos a KB, valamint a megye határozatának mint egységes egésznek szellemét érvényesíteni, mert hosszú évek tapasztalata bizonyítja, hogy sokan akik felelősek, saját szem­pontjuk alapján - esetleg ami kedvezőbb, vagy kényelmesebb - ér­telmezik a határozatokat és választanak belőlük. A határozat sok olyan feladatot jelöl meg, ami jelentős, külö­nösen a tárgyi feltételek biztosítása területén. Véleménye sze­rint vannak, amelyek anyagi ráfordítás, állami támogatás nélkül, társadalmi összefogással is megoldhatók. Legfontosabb feladatnak tartotta az oktatásüggyel kapcsolatos szemlelet formálását és átalakítását megyénkben. A KB. határozatában, valam'nt a megyei pártbizottság előterjesz­tésében is szerepel a pedagógusok erkölcsi, anyagi megbecsülé­se. Ezzel kapcsolatosan elmondotta, hogy az elmúlt évben sok in­tézkedés történt ezzel kapcsolatban /bérrendezés, területi pót­lék, letelepedési segélyek, stb. - mégis megyebizottságuk véle­ménye, hogy ezen a területen vannak további tennivalók elsősor­ban a helyi tanácsokat illetően. Példának emiitette, hogy sok­szer nem azért megy el egy-egy kisebb településről a pedagógus, mert nem találja meg az anyagi számítását, hanem mert mindezek mellett nem érzi a munkahelyi megbecsülést. A jelenlegi helyzet­ben /az üj tanácsi rendszer/ nehezen tudják befolyásolni a ta­nácsi munkát ilyen értelemben, azonban nekik helyileg többet kel­lene tenni ilyen téren is. Természetesnek találta, hogy a nagy elvárással szemben többet kell tenni a pedagógusoknak is. Azt ki­jelentette, hogy a pedagógusok közéleti aktivitása más érteimisé-

Next

/
Oldalképek
Tartalom