MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1965

1965-01-22 PB_30 - 1965_PB 30/62

telesére. Indokolt esetben a jó iei mésátlagokat el­érő termelőszövetkezetek szakemberei — a termés­eredményektől függően előre meghatározott jut­tatás ellenében — vállalják e növények termesz­tésének szakmai segítését. h) Állami szerveink segítsék elő, hogy az 1965, évi tervek elkészítésénél termőföldjeinkben a kevésbé értékes növények (zab, tavaszárpa, fővetésű csala­mádé, egynyári szálas stb.) túlzott területen tör­ténő termelése helyett értékesebb növényeket ter­meljenek. Biztosítani kell, hogy a megyében min­den mezőgazdasági hasznosításra alkalmas terület megművelésre kerüljön. A termelőszövetkezeteket kötelezni kell az elha­gyott tanyahelyek, a parlagon hagyott rizstelepek stb, meg ez évben történő rendezésére és műve­lésbe vonására, melynek feltéleleit az állami szer­vek teremtsék meg. A szükséges költségeket a ter­melőszövetkezetek az 1965. évre tervezzék meg, az eszközöket (önfordító eke, bulldózer stb.) az ezek­kel rendelkező szervek (talajjavító, vízügyi igazga­tóság, erdőgazdaság) biztosítsák. c) Felül kell vizsgálni a rét-legelőgazdálkodás meg­javítására 1963. és 1964-ben a rendelkezésre bocsá­tott eszközök felhasználását, és a megyei párt végrehajtó bizottsága határozatának végrehajtását. A megyei tanács vb. ellenőrizze az 1965, évi fel­készülést, s tegyen megfelelő intézkedést, d) A korszerű lucernabetakarítást meg kell valósítani mindazokban a termelőszövetkezetekben, ahol a feltételek biztosítottak. A már meglevő 70 db hideg­levegős szárító-berendezést teljes kihasználással kell üzemeltetni. A gyakorlatban bevált, kevésbé költséges és gyorsabban megvalósítható berende­zések beépítésénél a házilagos megoldásokat is elő kell segíteni. A megyei tanács végrehajtó bizott­sága biztosítsa, hogy 1965-ben lucernaterületet csak előzetes engedéllyel szánthassanak ki. A vetőmag­lermelíető vállalat által is magfogásra alkalmasnak ítélt területen még a szénaterv rovására is magot kell termelni. e) Az ötéves tervidőszak alatt öntözés fejlesztésére fordított 102 millió értékű beruházás hatékonysága a rossz öntözéstervezés, a megépített, de nem üze­melő telepek; az öntözőberendezések alacsony fokú kihasználása; rossz munkaszervezés stb. okok miatt nem megfelelő. Az állami szervek és a mezőgazda­sági szakemberek tegyenek intézkedéseket az eddig létesített öntözőtelcpek, berendezések a beruházási célnak megfelelő hasznosítására, az eszközök leg­hatékonyabb felhasználására. Í)A mezőgazdasági termelés költségeinek csökkentése megköveteli a betakarítás optimális időben történő elvégzését, a szállítási, tárolási gondatlanságok, pa/arló szervezetlenségek megszüntetését. Ennek érdekében: — Le kell rövidíteni a kalászosok aratásának idejét, mely a rendelkezésre álló eszközökkel elérhető. Az állami szervek és a mezőgazdasági üzemek vezetői nagyobb felelősséggel készítsék elő a be­takarításhoz szükséges eszközöket: a munka jobb megszervezésével biztosítsák a betakarító gépek kapacitásának legjobb kihasználását, a betakarító és szállító eszközök munkájának összhangját, valimint a megfelelő anyagi érdekeltséget. A já­rási, városi pártbizottságok, a pártalapszervek követeljék meg fentiek maradéktalan érvényesü­lését. — A termelőszövetkezeteknek a gabonatisztítás (kombájnszérük) gépesítésére irányuló 1964. évi kezdeményezéseit tovább kell fejleszteni. Az állami szervek a helyi kezdeményezéseket anyagi eszközökkel is segítsék, s bürokratikus intézke­déseikkel ne akadályozzák. — A zöldségfélék betakarításánál tapasztalt minő­ségromlást és értékcsökkenést meg kell szüntet­ni. A mezőgazdasági és élelmiszeripari export­szállítások növelése érdekében a termelőszövet­kezetek már Í9Ö5. évre dolgozzanak ki megfelelő anyagi ösztönzést, a legfontosabb zodségfélék ter­mesztésére és betakarítására. A nagyobb terüle­teken termelt növény (paradicsom, hagyma, bur­gonya, stb.) szedésének, osztályozásának teljes vagy részbeni gépesítését jobban kell kezdemé­nyezni, "ellenőrizni és segíteni. Az állami és a szövetkezeti szervek a termékek szállításához szükséges eszközöket (göngyöleg, jármű, stb.) mindenkor időben biztosítsák. A hanyagságból és bürokratikus eljárásokból származó károkért az erkölcsi és anyagi felelősséget az intéző személy (személyek) is viselje. A tárolás, raktározás fel­téleleit még ideiglenes, házilagos megoldásokkal is javítani kell. A helytelen, a hanyag tárolásból eredő veszteségekért a munkát irányító és végző személyeket kártérítésre kell kötelezni. A megyei tanács illetékes szakigazgatási szervei a termeltető vállalatokkal és tsz-ckkel dolgozzák ki a szükséges intézkedéseket fentiek érvényre­juttatáia érdekében. p.) A megye mezőgazdaságának 1963. évi tervfeladatai között jelentős feladat a népgazdaság számára szükséges Ipari és zöldségnövények megtermelése. E növények egy részének termesztésével szemben — a szűklátókörű üzemi szemlélet, a termelésükkel járó nagyobb gondok, az értékesítéssel járó problé­mák, egyes növényféleségek alacsony hozama, részben nem jövedelmező termelése miatt — ellen­állás mutatkozik. Ezért: — Segíteni kell a termelőszövetkezeteket, hogy a növények termelésének nagyüzemi jellege erő­södjék, gazdaságossága növekedjen (a tervfelada­tok jobb koncentrálása, gépesítés, munkaszerve­zés, anyagi ösztönzés stb.) — Az átvételnél, értékesítésnél tapasztalt hiányos­ságokat (minősítés, átvétel és elszállítás, a napi árak alkalmazásának hlányossságai) az illetékes szervek szüntessék meg. — A fentiek mellett határozottan fel kell lépni a szűklátókörű üzemi szemlélettel szemben is. h) Az 1965. évi mezőgazdasági tervfeladatok sikeres végrehajtásának alapvető követelménye a soron­következő mezőgazdasági munkák időben és jó­minőségben való biztosítása. A pártbizottságok és pártszervezeteink követeljék meg az állami szer­vek által hozott intézkedések maradéktalan telje­sítését. 2. Az állatállomány számszerűen az utóbbi években jelentősen nőtt. Viszont a takarmánybázís nem fej­lődött megfelelően. Kedvezőtlenek a termelési ered­mények, a férőhely és egyéb ellátottság. Az állomány­ban nagy károltat okoz a száj- és körömfájás. A meglevő problémák miatt az állomány számszerű fejlesztése ezévben egyedi esetektől eltekintve nem tekinthető általános feladatnak. Párt- és állami szer­vei nk az alábbi problémák megoldására tegyenek konkrét intézkedéseket: a) A száj- és körömfájás megszűnése után minden helységben azonnal fel kell mérni az állatállomány helyzetéi Meg kell állapítani a kieséseket az anya­és haszonállományban, megfelelő intézkedéseket kell hozni azok gyors pótlására. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a fentiekhez szükséges fel­tételeket biztosítsa. b) 1965-ben meg kell vizsgálni az állattenyésztés és az állati eredetű termékek termelésének helyzetét azokban a termelőszövetkezetekben, ahol az ered­mények a járási átlag alatt vannak, illetve az adott­ságok nincsenek kihasználva. A vizsgálat tapasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom