MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1965

1965-01-22 PB_30 - 1965_PB 30/63

talatai alapján intézkedéseket kell tenni a szín­vonal növelésére, a termelés eredményeinek járási szintre történő emelésére. c) A szűkös takarmányhelyzet megköveteli, hogy minden termelőszövetkezet (akár takarmányhiá­nyos, akár nem) a meglevő takarmányt ésszerűen és takarékosan használja fel. Az állami szervek a kikurmányíelhasználást rendszeresen ellenőrizzék, s a pazarlókkal szemben a szükséges felelősségre vonást tegyék meg, d) A háztáji állatállomány megszilárdítása és áru­termelésének növelése érdekében 1965-ben el kell érni, hogy minden termelőszövetkezetben „háztáji bizottságok"-at szervezzenek. E bizottságok mun­káját a termelőszövetkezeti pártszervezetek a kö­zös gazdaság érdekeivel összhangban segítsék. 3. A termelőszövetkezetek mintegy 350 millió forint ér­tékű gépállományának rendeltetésszerű felhasználása nem kielégítő. Nem megfelelő a gépi munka tervezése és szervezése, a gépek teljesítményei és költségeinek a nyilvántartása, a géppark összetétele, az erőgépek munkagép ellátottsága, a gépek állagának megóvása, emellett a csúcsmunkák idején kevés a géppel dol­gozni tudó ember. Ezért: a) A tanácsok, a gépállomások megyei igazgatósága és a MTESZ rlyújtson segítséget a termelőszövet­kezeteknek a gépi munka tervezéséhez és szerve­zéséhez. Dolgozzák ki a gépek teljesítményének és a munka költségeinek egységes nyilvántartási rend­szerét. b) Az 1965. és a további évben a gépi beruházásokat ú !;v kell irányítani, hogy javuljon a géppark össze­tétele, és a munkagépel iá tottság. c) A traktoros továbbképzés fokozása mellett ki kell dolgozni a gépekkel dolgozóknak olyan javadal­mazási rendszerét, amely anyagilag érdekeltté teszi a munkában és a szakmai továbbképzésben egy­aránt. 4. Következetesebben kell fejleszteni a szocialista de­mokratizmust, erősíteni a felelősség és fegyelem lég­körét. a) A termelőszövetkezeteknél a soron levő zárszám­adó közgyűléseket, az állami gazdaságoknál a ter­melési értekezleteket, a kisebb termelőegységek­ben dolgozók tanácskozásai (brigádgyűlés, munka­csapat megbeszélés, stb.) mindenütt előzzék meg. Az elmúlt év tapasztalatait figyelembe véve a gaz­daság vezetőinek részvételével vitassák meg az év feladatait, elsősorban a hozamok növelése, a gaz­daságosság javítása, a költségek csökkentése, és a takarékosság érdekében. Az elhangzott javaslatokat figyelembe véve kell elkészíteni az 1965. évi ter­melési és pénzügyi terveket. A terveket fel kell bontani a legkisebb termelőegységekig, A dolgozók­kal rendszeresen meg kell beszélni — havonta, de legalább negyedévenként — a tervek teljesítését, a hozamok és a ráfordítások alakulását. b) Nagyobb önállóságot és jogkört kell biztosítani az alsóbb vezetés számára a jutalmazás és fegyelmezés területén, s jobban kell támaszkodni ebben is a dolgozók véleményére, javaslataira. Szigorítani kell az anyagi felelősséget. Ki kell dolgozni, illetve mó­dosítani minden tsz-ben, állami gazdaságban a ha­tásköröket, jogköröket és ügyrendet, a járási-városi tanácsok, ügyészségek, bíróságok nyújtsanak a fen­tiekhez megfelelő segítséget. A prémiumok, jutal­mak megállapítását és odaítélését, a felelősségre­vonást és annak mértékét a megfelelő színtű <bri­gádgyülés, termelés értekezlet) tanácskozásokon meg kell vitatni. MI. 1) A megyei pártbizottság felhívja a pártszervek és egyéb szervek figyelmét a központi bizottság 1964. decemberi határozatában rögzített takarékosságra és annak szigorú ellenőrzésére. Ne engedjék meg és ne tűrjék el a népgazdasági értékekkel való pazarlást. Biztosítsák, hogy a kifizetésre kerülő nyereségrésze­sedés összegében a tényleges termelési és önköltség­csökkentési eredmények tükröződjenek. A termelő­szövetkezeti pártszervezetek követeljék meg, hogy a költségeket a pénzügyi tervben meghatározott célokra használják fel. Meg kell szüntetni, hogy a szociális­kulturális célokra előirányzott pénzeszközüket — mely több termelőszövetkezetben tapasztalható — vendéglátásra, ajándékok vásárlására használják fel. Fel kell lépni egyes vezetők részéről tapasztalható túlzottan reprezentáló, a közösség rovására történő pazarló életmóddal szemben, 2. A pártszervezetek, a szakszervezetek, a KlSZ-szerve­zetek, a gazdasági vezetőkkel közösen a szocialista munkaverseny-vállalásokat (úgy a szocialista brigá­doknál, mint más versenyformáknál) a központi bi­zottság 1964, december 10-i határozatában megjelölt célok megvalósítására irányítsák. A legkisebb terme­lőegységekig lebontott terv kell, hogy képezze a „Felszabudulási évforduló" tiszteletére szervezett munka verseny alapját. Használjuk fel hazánk felsza­badulásának 20. évfordulója tiszteletére indított mun­kaverseny mozgósitó erejét. 3. Az ipari és mezőgazdasági célkitűzéseknek a központi bizottság 1964. december 10-i határozata szellemében történő teljesítése a megye minden pártszervétöl és pártalapszervezetétől, a megyei tanács, a KISZ megyebizottsága, a szakszervezetek megyei tanácsa és minden más megyei szerv vezetőitől, beosztottai­tól, minden munkástól és termelőszövetkezeti tagtól, hivatali és intézményi dolgozótól egyaránt fegyelme­zett és felelősségteljes munkát követel. A megyei pártbizottság felkéri az üzemek munkásait, a termelőszövetkezeti parasztságot, az intézmények­ben dolgozó beosztottakat — a vezetőktől pedig el­várja, hogy a központi bizottság december 10-i ha­tározatának szellemében tevékenykedjenek. i(IO db 65.1., 31 fi BmNyV Gyuln gb

Next

/
Oldalképek
Tartalom