MSZMP Békés Megyei Pártbizottságának ülései 1960

1960-09-01 PB_9 - 1960_PB 9/7

'* - 6 ­fiataloknak, minő a szülőknek./Mezőhegyes, Gyula, Sarkáé./ A hiba még ott van, hogy nem szervezett még ez a munka a KISz-nél és egyes párt- és tanacsszervek közömbösek, nem eléggé segítik elő, azaz nem teremtik meg a feltételeket a KISz esküvők, vagy névadó ünnepélyek megtartására. A sajtó, a rádió és a televízió a fiatalok politikai felvilágosításában és nevelésében eredményes tevékenységet fejt ki. Megyénk ifjúsága különösen a rádió adásait érdeklődéssel hallgatja. Szén belül különösen a népdalokat, könnyebb színdarabokat, ifjúsági rádióműsort, ifjú Ügyelőt, Szabó csaladot, stb. hallgatják figyelemmel. Ifjúságunk fcisebb része az, mely rendszeresen olvas napi­lapot. Nagyobbik része csak esetenként, főleg ifjúsági, valamint sport és képeslapokat olvas. Pl. Magyar Ifjúságra előfizet 2359,heti előfizetés 3.522, Falusi Vasárnapra 563, heti előfizetés 2,741, A parasztfiatalok nagyrésze, s ezenbelüí különösen a lányok nem ol­vasnak újságot rendszeresen, sem képeslapot. Meglehetősen nagy azon fiatalok száma, akikhez politikánk, felvil gositó szavunk csak na­gyon ritkán jut el. Megyénk fiataljainak kulturális eszközökkel tör­ténő nevelése terén komoly eredményeket értünk el. Üzemekben az ifjúság 4o—50 %-a rendszeresen olvas könyveket, közép­iskolai tanulóknál valamivel jobb az arány, viszont a paraszti Lata­lok körében az olvasottság aránya sokkal rosszabb. Fiuk Inkább a történelmi, kalandos témákat szeretik. Pozitiven emelkedik a tudo­mányos, technikai könyvek olvasása. Lányok szerelmi lira és történel­mi témájú könyveket olvasnak. Megtalálható azonban a különböző pony­varegények olvasása is. /Töviskes,Telekgerendás stb./ Több fiatallal történt elbeszélgetés folyamán sokan nyiltan kimondták, hogy ők nem szeretnek a politikával foglalkozni, az unalmas nekik és ezért Is nem olvasnak újságot, könyveket, A KISz József Attila olvasómozgalmába eddig mintegy 12oo fiatalt tudtunk bevonni. Megyénkben a könyvtérhálózat hatalmasat fejlődött és a könyvállomány jelentékeny mértékben megnőtt, Ennek ellenére különösen a falusi könyvtárak nem rendelkeznek azokkal a könyvekkel, amelyek eszmei tartalmukkal a leginkább szolgálják az Ifjúság cél­tudatos nevelését. Megállapítható, hogy a jelentkező igényekhez mér­ten kevés a különböző korosztályok számára Irt színvonalas irodalmi alkotás,Kevés a munkás fiatalok életét ábrázoló, a falusi témájú szocialista mondanivalóval telt regény. Továbbá kevés a fiatalokat érdeklő tudományos fantasztikus témájú könyv, A tanács népművelési osztályának, valamint a Szakszervezetek Megyei Tanácsának nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy a könyvtárak feltöltése alkalmával külön figyelmet szenteljenek az ifjúság számára hasznositható könyvek beszerzésére. Hazánk felszabadulása 15, évfordulójának tiszteletére meghirdetett kulturális seregszemle bizonyltja, hogy a megyében, városon ós falun egyaránt nagy igény és érdeklődés van a fiatalok körében a kultúra különböző területe iránt. Megyénkben a kulturális seregszemle kere­tében szervezetten 188 csoport, 4o83 fiatal lépett fel a különböző csoportok tagjaként, A kulturális szemle kereteben fellépő ifjúsági műkedvelő csoportok műsorai, eszmei, politikai mondanivaló szempont­jából jelentős előrehaladást mutatnak, Emellett előfordul még, hogy egyes kulturcsoportok műsorai csak az öncélú nevettetésre törekedve, giccses fércmüvekből áll. Meg kell említeni, hogy a fiatalság kultu­rális tevékenysége akár üzemi, vagy falusi viszonylatban a lehető­ségeket tekintve korlátozva van. Üzemeink, falusi KISz szerveink több­sége nem rendelkezik megfelelő helyiségekkel, ahol az ifjúság kultu­rális tevékenységét kifejthetné. Megyénk területén egyre több kultúrotthon épül. De ezek az otthonok

Next

/
Oldalképek
Tartalom