MDP Békés Megyei titkársági értekezletei 1951. január 19. - 1954. március 16.

1952. április 19.

- 2o ­Ebből kifolyólag a lazasság egyrésze, a fegyelmezettleaség egyrésze ab­ból adódik, hogy a fegyelmi munkánk hiányos végzése nem segitette meg­felelően elő a kommunisták helytállásra, példamutatásra való nevelését, van ugyan ilyen irányban fejlődés, az állami fegyelem megsértőivel szem­ben, több mint loo párttagot vontak felelőségre a fegyelmi bizottságaink feketevágások miatt. Fegyelmi bizottságaink munkáját ha vizsgáljuk az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy legtöbb esetben a fegyelmi bizottságok tagjai- de elsősor­ban az elnök tul van terhelve pártmunkával, pl., a Békéscsabai városi .pártbizottságnál 7 féle pártmunkát végez a fegyelmi bizottság elnöke, ilyen értelemben az elvtárs nem tud megfelelően foglalkozni a fegyelmi munka végzésével, nem tudja kézbentartani a fegyelmi bizottság munkáját. Fegyel­mi bizottságaink a járási pártbizottságoknál, városi pártbizottságoknál, községi pártbizottságoknál 1 taguak, tehát kis létszámúak és a gyakorlat azt mutatja, hogyha hiányzik egy-egy tag a fegyelmi bizottsági ülésről, már akkor nem tudnak eredményes munkát végezni. Ezért azt- javasoljuk az élvtársaknak, hogy a legközelebbi választmányi ülésen legalább 2 pótta­f ot válytasszanak be a fegyelmi bizottságba, sarkadi, de a gyomai járásban tapasztalható az, hogy vannak egy éves, másféléves ügyek, melyek még mindig nem kerültek elintézés alá, szintén a Békéscsabai városi pártbizottságnál eléé hosszú ideig vannak ott a fe­gyelmi ügyek, melyet már sürgettünk is. Ez adódik abból, hogy csak a fe­gyelmi bizottság tagjai foglalkoznak a fegyelmi ügyek kivizsgálásával. Nem vontunk be kellő számú aktivét a fegyelmi bizottság mellé, ilyen tapasz­talatunk nincs is a megyében, nálunk is hiányosság van esen a területen, amire most már irányt veszünk, mi is vonnunk be aktivákat a fegyelmi bi­zottság mellé.-azonban a fegyelmi munkánál nem mindegy, hogy milyen aktí­vákat vonnunk be, politikailag fejlett elvtársak legyenek, akik különb­séget tudnak tenni a különböző pártfegyelmi között, akik már maguk is e­gésuséges javaslattal tudnak élni a fegyelmi bizottság felé. %z9k.§b az ak­tivákat lehetőleg a választmányi tagok közül, sőt elsősorban a választ­mány tagjai közül. Van másik hiányosság még pedig a fegyelmi referensekkel kapcsolatosan, Megyebizottságnál is volt hiányosság a Grál elvtárs nem tá­jékoztatta magát a Nagy elvtárstól, egyszerűen kivitte a fegyelmi refe­rensek beállítását és a gyakorlatban ast csináltuk, hogy az egyik elvtár­sat a pártapparátusból beállítottuk, Az a javaslatunk, hogy nem függetle­nített pártfunkcionáriust, tehát a választmány tagjai közül kell bealli­"tani fegyelmi referenset, és ezt az elvtársat minden más többi pártmunká­tól mentésiteni kell.- Mivel ez rendkívül nagy feladat, azonban megoldhar­tó, ha a járási titkár elvtársak, közsgi párttitkár elvtársak megfelelő­en segitik ezeket az elvtársakat. Á másik feladat az, hogy a beáll-itott fegyelmi referens elvtársakkal szervezetileg jól összefogjuk az elkövet­kező időben a fegyelmi munkának a végzését, az alapszervezetek ellenárzé­sét,/melyen keresztül/sokkal alaposabb lesz a fegyelmi munkának a kivizs­gálása, havalóban üasz olyan gazdája a járás területén, aki kimondottan eszel a munkával foglalkozik. Járási bizottságainknál az a helytelen mód­szer van kialakulva a párttagok fegyelmi ügy vei kapcsolatban, hogy a JB tagjai, politikai munkatársai vizsgálják ki az ügyeket, beje'tntést, mely fegyelmi természetű. Igy~~adódik az elő pl. a gyulai járási bizott­ságnál a vezetőség ujjáválasstása óta egyetlen-^egy alkalommal sem ülé­sezett a'fegyelmi bisottság.Vagy a sarkadi járásban a JB tagjai, munkatár­sai vizsgálják felül as ügyeket, a kivizsgálás után átadják a fegyelmi bisottságnak döntés végett, és akkor már ugy néz ki, hogy körülbelül meg­szabják, hogy miiiyen pártbüntetést szabjon ki a fegyelmi bizottság. Megmutatkozik az a hiányosság, hogy a fegyelmi bizottság ugyan meg van vá­lasztva, d© nem működtetjük, másodszor nem segi tj dk őlaállóságra a fegyel­mi bizottságban dolgozó elvtársakat, igy nem érzik a felelőséget a fe­gyelmi munka irányában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom