MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. november 1. - 1954. december 27.

1954. november 22.

az általuk hozott határozatnak sincs meg a megfelelő tekintélye. A határozatok végrehajtásáért nincs meg a kellő küzdelem. Demcsák elvtárs; Majoros elvtárs felvetette, hogy meg kellene ma­gyarázni elvileg a kollektiv vezetés kérdését. Azok az elvtársak, akik a jelentésen dolgoznak, helyes lenne, ha megnéznék, hogy a kollektiv vezetésben lévő hibák milyen hibákra vezetnek a pártmunkában. És a kollektiv vezetés terén elért eredmények egyes pártbizottságoknál ho­gyan tükröződnek a pártbizottságok jobb munkájában. Nem lehet el­szakítani, önmagában vizsgálni a kollektiv vezetést, mindig össze­függ a párt egész munkájával. Nem véletlen, hogy most a Központi Ve­zetőségnél akkor került napirendre, amikor- a párt politikájában sú­lyos hibákat követtünk el, ezek összefüggtek a kollektiv vezetéssel. "Áz egész jelentés sokkal hatásosabb volna, egyszerűbben meg lehetne magyarázni, ha megnéznénk az összefüggéseket a kollektiv vezetés és a pártszervezetek munkája között. Bátkai elvtárst Egyetértek azzal, amit Majoros elvtárs felvetett a jelentéssel kapcsolatban. Ez a jelentés akkor lenne sikerült, ha fel­hoznánk 1-2 jó tapasztalatot is. Mert vannak jó tapasztalatok is a kollektiv vezetés terén. Helyesnek látnám olyan formában foglalkozni ezzel a kérdéssel, hogy a párt-végrehajtóbizottságokon belül hogyan támaszkodnak az elvtársak a végrehajtóbizottság tagjainak a véleményé­re, a közös vélemény kialakítására egy-egy feladat meghatározásánál a végrehajtást illetően. Ezen a téren egy sor probléma van nálunk is, itt a megyei párt-végrehajtóbizottságon, de kint is. Ezzel a kérdés­sel helyes lenne, ha még foglalkozna a jelentés. Véleményem szerint nagyon nagy témát öleltünk fel. Talán helyesebb lett vona, ha valamely járási pártbizottság munkáját vitatjuk meg a kollek­tiv vezetés területén és abból a következtetéseket leszűrtük volna, pedig csak a megyei pért-végrehajtóbizottság munkáját vitatnánk meg a kollektiv vezetés területén. Átfogóan az egészet megtárgyalni nem va­lami egészséges. Bár meg lehet tárgyalni, de akkor nekünk még mindig körültekintőbb munkát kell végezni. Ha az egészet akarjuk megvitat­ni, akkor véleményem szerint ez a felkészülés nem elegendő. Végső soron azon az állásponton lennék, hogy vitassuk meg ennek a 2 járási párt­bizottságnak a munkáját, és annyiban foglalkozzunk a megyei párt­végrehajtóbizottság munkájával, amennyiben érinti ezeknek a járásoknak a munkáját. Vagy pedig ha szükségesnek látszik megvitatni a megyei párt­végrehajtóbizottság munkáját - megvitatnánk, akkor hagyjunk még időt a felkészülésre, hogy alaposan meg tudjuk vitatni, tapasztalatot gyűj­teni, hogy lent az elvtársaknak, pártbizottságoknak mi a véleményük. Ahhoz* hogy egy ilyen jelentés elkészüljön több-irányu segitséget kell adni. Az apparátuson belül a munkatársak egy sor tapasztalatot tudná­nak adni, ami elősegítené azt, hogy jobb legyen eze a jelentés. Biró elvtárs: A végrehajtóbizottság egy igen fontos kérdést fog a párt­öizottság elé terjeszteni. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megvizsgáljuk Békés megyében a Központi Vezetőség 195^.júniusi hatá­rozata alapdán hogyan érvényesül a kollektiv vezetés, a birálat-önbi­rálat, alulról jövő birálat, és milyen főbb hiányosságok vannak ezen a téren. A jelentés feltár néhány dolgot, amely jellemzője a járási párt­bizottságok kollektiv vezetési munkájának. Bár a jelentés egy sor prob­lémára rámutat, azonban eléggé szűken, egyoldalúan érinti a dolgokat. Es ebből fakad a határozati javaslatok gyengesége is. Az itteni vita alapján ezt a jelentést át lehet dolgozni és egy jó jelentést lehet be­lőle készíteni, jó határozati javaslattal. A jelentés mint pozitívumot hozza fel az egyes területeken elért ered­ményeket. Ezzel egyet lehet érteni. Kétségtelen, hogy nagy változás

Next

/
Oldalképek
Tartalom