MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. szeptember 13. - 1954. október 25.
1954. október 4.
A gépállomásom milyen segítséget adnak, foglalkoznak-e egyáltalán ők is a termelőszövetkezetek megszilárdításával? Klaukó el v társ: A jelentés foglalkozik azzal, íiogy az elvtársak öszszehivták a parttitkárokat, tanácselnököket, hogy egyénileg beszélgeseaek el a kilépni szándékozókkal, hogyan ellenőrizték ezt a munkát és milyen eredménnyel járt? Szintén foglalkozik a jelentés azzal, hogy különböző szekta-szellem nyilvánul meg, pl. a .kamuti Rákóczi termelőszövetkezetben 60 kilépni szándékozót ki akarnak zárni. Milyen intézkedést tett a járási partbizottság az ilyen szektáns elhajlások megszüntetésére? Virá gos elvtárs megválaszol a felvetett kérdésekre; A járás területén 34 termelőszövetkezet van, 32-ben van pártszervezet. A többiben még nem tudtuk megalakítani, itt csoportot fogunk létrehozni. A termelőszövetkezeti tagoknak kb. 3o százaléka az, aki be van vonva szervezett oktatásba. Abból adódik, hogy ilyen kevés a bevonás, hogy megfelelő oktatogárdával nem rendelkezünk, akik a termelőszövetkezetekben tudnák biztosítani az oktatás lebonyolítását. A termeloszövetkezetbeh dolgozó parasztság általában, de különösen a vezetőség az uj agrotechnikai eljárásokat eléggé jól fogadják. Most a kihelyezett agronómusok propagálják.azt, hogy milyen eljárásokkal lehet többet termelni. A túlzás ott van a részükről, hogy már most azt a helyesebb vetésforgót akarják kialakitani, aminek az alapja még nincs meg, egyrészt mert földmozgatások vannak, másrészt még a gabonatermelésünk kérdése vetődik fel. A munkák elvégzése, általában az őszi árpa vetése az kielégitően halad. A buza alá való talajelőkészités még nem kielégitően folyik. Mint- ahogyan a kimutatás is mutatja kb. 26 százalékos a tengeri betakaritás, tehát a földterület még nem szabadult • fel megfelelően. Ez bizonyos mértékig hátráltatja a talajmunkák helyes és időben való elvégzését. Azonban az elvtársak szerint 2o-ra elvégezzük az őszi büza vetését. A kamuti tengeritörés kiadásával azért értettünk egyet, mivel megnéztük, hogyha a hozzátartozókat befonják mikorra végzik el a munkát, ugy láttuk, ha igy végzik el a munkát, akkor kimegyünk a határidőből. Ezért értettünk azzal egyet, hogy bizonyos részét adják ki, akkor határidőre biztositani tudjuk a munkák végzését. Ez a jövőéfi gabonatermés biztosítása érdekében volt. Nem merném azt határozottan állítani, hogy esetleg itt-ott nincs olyan ellentét, de nem tudunk róla, hogy_a korábban kilépetteket ne vennék vissza a termelőszövetkezetbe. Általában a tapasztalat az, Békés, Mezőberény, Bélinegyer és a többi községekben, hogy ezeket a dolgozó parasztokat, - akár az elmúlt évben, akár pedig korábban léptek ki - visszaveszik a termelőszövetkezetbe. A műtrágya területén különösen a nitrogén műtrágya az, ami hiányzott. A Központi Vezetőség határozata felveti azt, hogy ugy végezzük a munkánkat, hogy a termelőszövetkezet tagsága és területe ne csökkenjen. Ezt a területet ugy néz ki, hogy tartani tudjuk. Lesz olyan termelőszövetkezet, amely akar leadni bizonyos területet, a létszám is bizonyos mértékig csökken. Azonban Kétsopronyban, Köröstárcsán van arra lehetőség, hogy uj termelőszövetkezetet hozzunk létre.Abban az esetben, ha ezt sikerül biztositani és a belépésre jelentkezettek létszámát alapul vesszük, akkor tudjuk biztositani a tavaszi állapotban lévő számokat. A kamuti Kossuth termelőszövetkezetben, ahol sokan jelentkeztek kilépésre, azonban tegnapelőtti értekezleten megvitatták a kilépéssel kapcsolatos határozatot, és többnyire visszavonták a kilépési nyilatkozatot. Bélmegyeren voltam tegnap, ott is a dolgozó parasztok zömében visszavonták a kilépési nyilatkozatot. A Rákócziban van 9-lo tag, aki azt mondja, hogy akár mi lesz, akkor is ki fog lépni.