MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1954. szeptember 13. - 1954. október 25.
1954. október 4.
Bélmegyeren a Táncsics termelőszövetkezetnél van egy brigád, amely külön akar válni az eredeti termelőszövetkezettől. A közeljövőben feladatunk nekünk változatlanul tovíbbra is, hogy egyrészt a Minisztertanács által kiadott íelhivás, másrészt a termelőszövetkezetből kilépéssel- kapcsolatos Politikai Bizottsági határozatot tárgyaljuk a dolgozókkal. Másrészt feladatunk a soron lévő munkák végzése, a zárszámadás a termelőszövetkezetekben, és az elért eredmények tudatosítása a dolgozók között. Egy kicsib korai volna határozottan válaszolni arra, hogy a kölcsönjegyzés folytán a népnevelő csoportok mennyire szilárdultak meg.Tény az, hogy a békekölcsönjegyzássel az eddig a papiron megvolt népnevelőket sikerült a gyakorlatban létrehozni. Lényegében nem volt népnevelő hálózat nemcsak a termelőszövetkezeteknél, de más egyéb területi, üzemi alapszervezeteknél sem. íz egyik legelhanyagoltabb terület volt. Most egy sor dolgozó népnevelő tűnt ki. Célunk az, ugy is indítottuk el a pártszervezetek felé a munkát, aktivá értekezleten ugy beszéltük meg, hogy egy sor káder ki fog tűnni, aki szivesen, lelkesen viszi ezt a munkát, és ezekkel az emberekkel kell foglalkozni. Ahogyan őket érdekeltté tudjuk tenni a munkában, attól függ mennyire fog megszilárdulni a népnevelő hálózat. A termelőszövetkezetek eredményeinek a tudatosítása lényegében párttaggyülésen, aktivá értekezleten, vagy a most folyó ankétokon, ahova termelőszövetkezeti dolgozók és egyénileg dolgozó parasztok vannak uieghiva, ahol a soronlévő feladatokat, főleg az őszi mezőgazdasági munkákkal foglalkoznak, az agrotechnikai eljárásokat beszélik meg, akkor felvetődnek, hogy a termelőszövetkezetekben milyen eredményt értek el ezzel kapcsolatban. Ezek a viták továbbra is mennek, a dolgozó parasztok maguk kérik és tűznek ki napokat, hogy ők megszervezik újból, és menjünk ki velük újból megbeszélni a problémákat. A termelőszövetkezeti demokráciát majdnem minden termelőszövetkezetben megsértik, amikor a tagság véleményét, ha meg is hallgatják, de nem eléggé valósítják meg. Főleg a körösladányi Ujbarázda termelőszövetkezetben sértették meg, ahol régen nem tartottak közgyűlést^ nem beszélték meg a dolgozókkal a feladatokat, ^zen a téren felelóségrevonás nem történt. Járásunk területén az a helyzet, hogy nem-igen van olyan termelőszövetkezeti dolgozó, aki még oda van üzemben és azt vissza tudnánk hivni. Gépállomásaink leginkább a gyakorlati munkában segitenek. Politikai munkát keveset végeznek. A gépállomás párttitkárai, vezetőség tagjai közgyűlésekre nemigen járnak el, nem vesznek részt közös értekezleten. A talajmunka, - amit elmondanak a termelőszövetkezeti dolgozó parasztok is, egyénileg dolgozó parasztok is - sokat javult. Jobban végzik el a ialajmunkát, mint eddig. A termelőszövetkezetből a kilépőkkel való beszélgetést menetközben ellenőrizzük. Amikor kintjárunk egy-egy dolgozó paraszttal elbeszélgetünk. A pártszervezetek azt mondják, hogy beszéltek a dolgozó parasztokkal, azonban ha az egyes dolgozó parasztokkal beszélgetünk, akkor kitűnik, hogy nem minden dolgozó paraszttal beszéltek el megfelelően. Az ellenőrzés során az jön ki, hogy ezekkel a dolgozó parasztokkal még többet kell foglalkozni. A kamuti Rákóczi termelőszövetkezettel foglalkoztunk legtöbbet, de meg kell azt mondani, hogy kevés eredménnyel. Újból és újból felüti a fejét a szektáns nézet a középparaeztokkal szemben. Sok esetben ugy vetődik fel, hogy ezek a középparasztok kuláktejet szoptak, ezek előtt hajoljunk meg. Most azt vetik itt fel, hogyha a Polgár elvtárs, a termelőszövetkezet elnöke, Ígéretet tesz arra, hogy felszámolja azt a hibát, hogy hol lemond, hol visszalép, abban az esetben próbáljunk meg vele dolgozni.