MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1953. augusztus 3. - 1953. szeptember 21.

1953. szeptember 7.

jesitéséórt, a dolgozó parasztság felé a, begyűjtési kötelezettség telje­sítéséért, amely kifejezésre juttatja a dolgozó parasztság állam iráuti hűségét. Éppen azért, mert az árleszállítás az egész dolgozó nép érie­két szolgálja, az egész dolgozó nép életszínvonalának az emelését céloz­za, elő kell, hogy segitse a párt és a kormányhoz való ragaszkodást a dolgozók részéről. Bnnek az intézkedésnek jó'politikai munkával elő kell segíteni a párt- és a tömegek közötti viszony jelentős javulását. Egyik döntő feladatunk lesz az agitációs munkában, hogy a dolgozók a tet­tekrejtettekkel válaszoljanak, hogy a dolgozók még nagyobb munkalendü­lettel végezzék munkájukat. Elsősorban iparban olyan feladat áll előttünk, hogy olyan munkaverseny induljon be, amelyre Magyarországon még példa nem volt a 8. óv alatt. Bzt célozzák a jelenlegi röpgyülesek, amelyeket tartanak, ahol az árleszállítással kapcsolatos kérdéseket tárgyalják meg. Nagyon felhivták az elvtársak a figyelmet, hogy nem a munkafelajánlást kell kiszélesíteni, hanem valóban munkaversenyt kell teramteni, alapos, mindenkor meggondolt munkaversenyt, kell biztositani. Hogy az agitációban a munkaversenyt ténylegesen kitudjuk szélesíteni az szükséges, hogy az egyéni érdek és a haza érdeke szoros összefüggését betudjuk mutatni mi megfelelően. Azt bemutatni, hogy több munka, több keresbt, ez édestest­vér. Ugyanakkor nagyon felhivták az elvtársak a figyelmet arra, hogy ne­hogy normalazitás álljon be a több munkára való zaklatás következteben. Farkas elvtáns különösen élesen húzta alá, hogy nagyon nagy gondot kell forditani - ós ez az agitációs munka egyik fontos feladata - a minőség megjavítására, különösképpen azoknál az üzemeknél, ahol exportra termel­nek, már pedig a mi megyénkben több ilyen üzem van. Pl. a Kötöttárugyár­ban a minőséggel sok probléma van. A tervteljesités akkor egész, ha az párosul a jó minőséggel. Az a jelszó, hogy "termelj többet, jobban élsz** változatlanul érvényben maradj kibővitge azzal, hogy "termelj többét, ez­zel épited a szocializmust." Nem csupán arról van szó, hogy egyénileg jól jar, hanem ha több terméket állit elő, megteremteni az előfeltéte­lét az életszínvonal további emelkedésének, ezzel a szocializmus épitését segíti elő, növekszik a szocializmus építése iráná. vonzóerő dolgozóinkban. Horváth elvtárs vetette fel, hogy az ország különböző részein találkozni olyan hangulattal, hogy a parasztság' kap a kormányprogramm alapján, a munkásosztály nem kap. Mi megyénkben ezzel nem találkoztunk. Olyan fel­vetés van, hogy a Párt ezideig a munkásosztályt védte, most pedig paraszt­védő politikát folytat. Helyes, ha felvetjük ennek a kérdésnek a tisztá­zását. Arról van szó, hogy a párt és állam a parasztság felé tett régi hibáit küszöböli ki. parasztság felé az adósággot törleszti. Másrészt a parasztság felé nyújtott kedvezményeken keresztül az a célja, hogy a mező­gazdasági termelést fellendítse, amely nem egyszerűen paraszti érdek,meft a mezőgazdasági termelés fellendítése magával hozza az élelmiszerek, nyers­anyag termelés fokozottabb növekedését, mely nélkül nem lehetséges az élet­színvonal emelkedése sem. Politikai jelemtősége, hogy hatalmi kérdésről van szó, a munkás-paraszt szövetség kérdéséről. A munkásosztály a hatal­mát a parasztság szóles tömegei nélkül nem tudja fenntartani. Ezek az in­tézkedések jelentősen segítik, hogy a munkás-paraszt szövetség megszilár­duljon, mint a proletárdiktatúra alapja. Másik probléma, amely a mező­gazdasággal kapcsolatban vetődik fel, az őszi mezőgazdasági munkák, és a termelőszövetkezetek megszilárdításának a kérdése. Horváth elvtárs az őszi mezőgazdasági munkákkal kapcsolatban a politikai munka főfigyelmét ar­ra irányította, hogy egyrészt az ősziek, kapások betakarítására kell moz­gósítani, begyűjtésére kell mozgósítani, Na a vetéstervek teljesítésére. Nagyon kihangsúlyozta a tartalékföldek hasznosítását. Mintahogyan tegnap is felvetődött ezen a téren nagyon komoly lemaradások vannak. Országosan, de a megyén belül is véleményem szerint várakozási hangulat van, különös­képpen a termelőszövetkezetek vonalán. Bnnek az oka elsősorban abban van,

Next

/
Oldalképek
Tartalom