MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. szeptember 1. - 1952. november 3.

1952. október 13.

A teleltetésnél sok probléma mutatkozik meg, felmerül az építkezések­nek a problémája. Nem veti fel a jelentés azp, hogy milyen problém voltak egyes tszcs-knél az egészség védelem területén. Több helyen meg- . mutatkozik az, nogy nem megfelelően vannak gondozva az állatok. Ennél a műnkénél megmutatkozik az, nogy p .rtbizottságaink, p rtszer­vezeteink nem megfelelően ellenőrizték, segítették a tanácsot. A ,j írá­si pártbizottságok mezőgazdasági osztályvezetői nem minden esetben T esetben tuuják» nogy a járás területén a termelőszövetkezete;! hogyan állnak az állattenyésztési terv végrehajtásával. A tavalyi esztendő­höz viszonyítva, mint-egy 42 tszcs-ben tudták a-háromszori fejést be­vezetni. Azt javaslom, nogy az állattenyésztési jelentés alapján a IJegyebizott­sággal együttesen a tanács mezőgazdasági osztálya dolgozza ki a telel­tetesi tervét, már előre 'le kell rögziteni, hogy milyen területen,mi­lyen takarmány féleséget biztosítanak. Bz a terv nemcsak a termelőszö­vetkezetek területére, hanem az egyéniek területére is vonatkozik. Ennek a tervnek legal bb november l-re el kell készülni. K ér d é s e k: Szelei elvtárs: mennyi az a szarvasmarha, mely szaporulatra nem -alkal­mas? hogyan áll az építkezésnek a kérdé e? öze elvtárs: Liennyi a gümökoros szarvasmarha? Blfogadhatónak találj :.k-e az elvtársak a jelentésben szereplő o.5 % elhullást a baromfi területén? Iliit tett a tan;cs mezőgazdasági osztálya az állategészségügy kérdésének megjavítása területén? Polyák elvtárstiö: hogyan van biztositva a termelőszövetkezetedben, hogy a felvetett .l'latfajták meglegyenek? Sertés és tojás területén miért nem tudtuk teljesiteni a tervet? Ezen a téren hogyan néz ki a muncaver._enj Liptá k .elvtárs: Az ilattenyésztés területén hogyan megy a premizálásnak az alTsalmaz.'.sa? Klaukó elvtárs: A jelentésben fel van vetve, hogy meg kell akadályozni a kul-.ks.ág szabotál ..sut, mit fogunk tenni ennek érdekébfn, milyen mér­tékben mutatkozik meg a klerikális reakció, kuüiákság szabó tálasa? Nánasi elvtárs megválaszol a felvetett kérdésekre: Arról még nem tudunk beszámolni, hegy mennyi az a szcuL-v'aómarha, mely alkalmas szaporulatra. Az építkezéseket termelőszövetkezeteinknél zarae határidőn belül be kell fejezni. Nem tudom azt megmondani, hogy mennyi gümökoros szarvasmar­ha van. Jze elvtirs felvetette, hogy reálisnak tartjuk-e a/ o.5 '"-os elhullást, ezt az egészségügy területén a szakáilaliorvosok jelentései alapján, állapitobtuk meg. Folyik elvtársnő kérdezi, hogy hogyan néz ki ezen a területen a munkaverseny, a termelőszövetkezeteknél az .Hat­tenyésztés területén a versenynek az állasa nem megfelelő, ezt még nem tudtuk eléggé elmélyíteni. 98 %-os a tervtelje-átés az évvégi tervszám­hoz viszonyitva. Azt az ...1 latfajtákat, melyet a jelentésben megemlitün.: a minisztérium irányozta"elő, ezt kell végrehajtani. Az osztályellenség ©Unkájával kapcsolatban: nem megfelelően megy az ellen­séges hangulat leleplezése, hogy'a siránkozás mögött az ellenség hang­ja van. Kevésbbé volt meg az ellenőrzés azon a terén, hogy a kulákoknak a megfelelő mennyiségű számosállatjuk meglegyen.Az az elgondol .sunk, hogy a kulákokat felülvizsgáljuk, hogy hogyan akarják biztositani a meg­felelő állatállomány t. A tan.es mezőgazdasági osztálya elkészítette a silón isi tervét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom