MDP Békés Megyei Megyebizottságának (VB) ülései 1952. szeptember 1. - 1952. november 3.
1952. szeptember 22.
mondotta azt. nogy mennyit fog jegyezni, mennyit fog jegyezni a pártvezetőség, itt több mint 22 felszólaló volt és mind komoly félajjinlást tett. Hasonló jelenség volt tapasztalható a kondoros! "Dolgozók tszcs^ében is. Azonban meg kell állapítani azt, hogy voltak gyengébb taggyűlések is, ahol a párttitkárok nem készültek fel megfelelően, nem adtak elég anyagot az elvtársaknak, nem mutatták be megfelelően, szemléltetően községük fejlődését. Hiányosság volt a gyulai járásban, ahol 65-7o %-ban jelentek meg a taggyűlésen. Ezzel kapcsolatban az vetődik fel, hogy sokkal nagyobb gondot kell forditani az elkövetkező munkák során azokra a területekre, ahol a taggyűlések nem sikerültek. Tapasztalható az, hogy az elbeszélgetés még nem ment lefelé eléggé, nincs az meg, hogy a tszcs elnöke - min d - elbeszélgetett volna a brigádvezetável, hasonlóan a tömegszervezeti vonalon dolgozó elvtársak az alapszervi vezetőkkel, legjobb aktivistákkal nem beszélgettek el megfelelően, ezen a téren lemaradás van. Hasonló a párttagokkal való foglalkozásnak a kérdése is. Fel van vetve a munkatervben, hogy a békekölcsönjegyzés beindulása előtt a pártcsoportvezetők a párttagokkal beszélgessenek el, ezen a téren is lemaradás mutatkozik, mely fokozottabban felhivja a figyelmünket, . Munkák előkészítése során tapasztalható az egyes vezetők, funkcionáriusok részéről a megalkuvás, felvetődik a helytállásnak a hiányossága. Van több olyan párttitkár, mint a muronyi Alkotmány tszcs titkára, mezőberényi Petőfi tszcs titkára, vagy mint Békéscsabán a Viilamosmüvek párttitkára, aki a feladatok elől meghátrálva lemond. A tarhosi gépállomás párttitkára szabadságra ment a jegyzés előtt. Ezek mind arra hivják fel a figyelmet, hogy vezetőink egyrésze nem áll keményen helyt, nem dolgozik azon, hogy a jó előkészítéssel minél eredményesebb munkát tudjon végezni. Vannak becsületes, jó elvtársak, akik jól megállják a helyüket, ezzel szemben vannak olyanok, mint akiket fel is soroltam, hogy meghátrálnak a munka elől. Javaslom azt, hogy az elkövetkező napokban tovább vigyük az elbesaéltetést állami, gazdasági és párt vonalon, kezdve a vezetőségtől a tagságig. Biztositani kell a munkatervbe bevett kommunistákkal, vezetőkkel, tagsággal való elbeszélgetést. Tekintettel arra, hogy a népnevelők beosztása terén mutatkozik hiányosság a legsürgősebben ki kell kűsaöbölni, legalább holnap estik, mivel holnap este kezdődik a népnevelők kioktatása. Minden területen biztositani kell a népnevelők beosztását, tovább kell fokozni az egyéni, agitációt, kisgyülések tartását, melyhefc a Mégyebizottság munkatársai, partbizottságok a kiszállás alkalmával adjanak konkrét segitséget, hogy az alapszervezetek ezt a munkát megfelelően eltudják végezni. Hiányosság mutatkozik a szemléltető agitáció területén, a tanácsok nem dolgozták ki minden községben, minden területén az eddig elért eredmérjeket, a község beruházásait, hogy mit kapott eddig a község ós az 5 éves tervben még mit fog kapni. Javaslom azt, hogy holnap esti,a népnevelők kioktatásáig minden tanács készitse el, illetve adja ki a népneve lő kne'k, hogy milyen eredményeket értek el eddig a községükben, A tömegszervezetek területén is mutatkozik hiányosság a munka vitelében, különösen a Disz szervezet nem veszi ki megfelelően a részét a munkából. Javaslom azt, hogy a megyei tömegszervezetek rendszeresen értékeljék - hasonlóan a Megyebizottsághoz - a kölcsöngegyzési munkát, jutassák le a határozatokat, menjenek le a tagság körebe ás a tagsággal személyesen foglalkozzanak a vezetőségi tagokon keresztül, A sajtó rendszeresen foglalkozón a jó és rossz tapasztalatokkal, K- é r d é s e k: Szelei elvtárs: Fel van vetve az, hogy Kétegyházán a titkár azt a kijelentést tette, nogy a tavalyi jegyzést sem fizette ki, erről mikor t