MDP Békés Megyei választmányi és pártbizottsági ülései 1953. március 13. - 1954. április 2.
1954. január 16.
- 12 OH m Az aktívákkal való elbeszélgetés során tapasztaltuk, hogy a tj-ek el vannak hanyagolva. Helyes le^ne ezekkel foglalkozni, megmagyarázni neki, hogy mit jelent részükre, hogy tanácskozási joguk van. Sok tagjelölt még a partoktatásban sincsennek bevonva, nem ismerik jogukat, kötelességüket. Másik probléma, hogy a tömegszervezetekre vonatkozó rész kimaradt a munkatervből. Eég egy dologgal szeretnék foglalkozni, az elvtársak ugy vetették fel, nogy idegesség mutatkozik a pártapparátuson belül, kapkodás van, de ezt azzal le lehet vezetni, nogy a JB-ek, községi bizottságok sűrűbben tartanak megbeszélést a politikai munkatársakkal, ezzel a kapkodást megakadályozzék. Ez nem is idegességnek lehet mondani, hanem az újtól való feles* Ez ellen nekünk fel kell lépni, mert ha a párton belül ezt az uj helyzetet nem tudjuk megértetni, akkor veszélyeztetve van a KV. határozatának végrehajtása. A dolgozók örömmel fogadták a titkos szavazást. Sándor elvtárs: /Gyoma JB/ Hozzászólásom azzal kezdeném, hogy a megyei pártbizottság mit tett a vezetőség ujjáválasztás előkészítésében. A KV. határozatét mi is megtárgyaltuk a községi, alapszervezeti titkárok ós aktivek bevonásával. A szervezeti kérdések lejutott és ismertetve van á tagsággal. A vezetőség választásban, ami uj, ki lett emelve, ennek örülnvk is a dolgozók, a párttagok ós pártonkivüliek között vannak vélemények. Dévaványén a párttagokat már 2-3 éve nem tudták összehozni, most összejöttek és értékelték 194-5-iől idáig a vezetőket, és elmondják, hogy milyen alapvető hiányosságok vannak a pártvezetősáég munkájában. Az előkészítés eddigi hibáját abban látom, hogy a vezetőség ujjáválasztás előkészítése nincs kellően összekötve a kormányhatározatokkal, a mezőgazdaság fejlesztését célzó határozat mondhatnám azt, hogy az alapszervezeteknél, községi bizottságoknál nem is amlitik, csak kimondottan az ujjévélasztést tárgyalják. Ez súlyos veszély, mert ha végzünk a vezetőség választással, utánna teljes apparátussal át kellene állni a kormányhatározatok ismertetésére. Mi erre jól fel tudjuk használni az alapszervezeteket, hogy ezt vigyék. Gyomán volt tegnap a földművesszövetkezetnél évzáró értekezlet és ott sok dolgozó paraszt" volt. 4- dolgozó paraszt emlitést tett a pártvezetőség ujjávélasztáséról és a III. kongresszus tiszteletére a mezőgazdasági határozatból kiragadva kérdéseket, pl. terméshozam növelése, trágyázás, felajánlást tett. Lipták elvtárs emiitette, hogy bizonyos félelem van náluk, hát ez nálunk is tapasztalható. De meg mutatkozik a félelemnek az a formája is, aki érzi, hogy le lesz váltva, már is felhagyott minden tevékenységével, pl. Dévaványán, Ecsegfalván a titkár levélben lemondott, megköszönte az eddigi segitséget ós már a községből is elhurcolkodott. A községi alapszervek tagsága helyesli, hogy a zanácsoknál az alapszervezet megszűnik, igy ők közöttük élnek a tanács dolgozói, ez jó hangulatot váltott ki. Oze elvtárs: /Mezőhegyes/ÁG./ A megyebizottság munkatervében meg van jelölve, hogy á TTIT tart előadásokat a január hónapban. Voltam a TTIT értekezletén és ott elmondták, hogy szük keretet kapott békésmegye a szákelőadások tartására. Én javasoltam, hogy a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló párt és kormány határozat ismertetésére, mivel ezt a megye jellegeié megköveteli - keret emelést tegyék lehetővé, hogy több helyen tartsanak ezzel kapcsolatban előadásokat. A munkatervben februárra van beütemezve a mezőgazdaság fejlesztési terv elkészítése, ez késő már januárban el kellene készíteni. Javaslom, hogy a megyebizottság egy-egy hozott határozatáhak a végrehajtásában legyen következetesebb és diferenciája munkáját. Vonjuk be az élenjáró szakembereket, dolgozókat, szerintem ezzel komoly lépéssel lépünk előre a tömegek közötti kapcsolat javításában. Ha mi a mezőgazd. term. fejlesztési terv elkészítését olyan sokára hagyjuk, abból politikai és termelési kérdések hátrányt szenvednek. Javaslom, hogy ezt a határidőt hozzuk előbbre.