Boros Árpád: A diósgyőri acélgyártás és energiaellátás története 1770-2006 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 18. (Miskolc, 2007)

III. A diósgyőri új Vasgyár 1868-1960

romokban hevert, mégis a szovjet csapatok bevonulása után már a tizedik napon az áramszolgáltatás megindult a keleti villamos központ gázgépeinek segítségével. A fizikai és szellemi dolgozók vállvetve, lankadatlan erővel, közös ösz­szefogással építették az új villany- és telefonvezetékeket. Helyreállították a vasúti vágányokat, megindították a szállítást. A keleti villamos központ egy turbináját - mely szétszedett és bénított állapotának köszönhette, hogy elke­rülte a robbantást - a felrobbantott turbina megmaradt alkatrészeinek fel­használásával helyreállították és üzembe helyezték. Megindult a kohó üzeme is, mely az első időben kevés vasat, de sok torokgázt szolgáltatott a gázgép részére, melyet eredetileg generátorgázzal indítottak. 1945 tavaszára a durvahengerde felrobbantott Ilgner-motor forgórészé­nek kijavítása után a durvahengerde üzeme megindulhatott. 1945. után a diósgyőri újgyárat, amely addig külön vezetés alatt, mint testvérgyár működött és amely a háború befejezéséig löveget és lövedéket gyártott, a kohászathoz csatolták, tehát a két testvérgyár ettől az időponttól újra egy vezetés alatt működött. A kezdeti nehézségek leküzdése, a rombolások ideiglenes kijavítása után 1945 szeptemberétől kezdve a gyárban fokozatosan, majd teljes egészében megindult a termelés. 1946. december végén kormányintézkedésre megalakították a Nehézipari Központot, melynek feladata volt az államosított és állami kezelésbe vett nehézipari vállalatok központi irányítása. A diósgyőri gyár is ennek az igaz­gatóságnak fennhatósága alá került, függetlenül az akkor még életben lévő MÁV AG igazgatóságától. Az 1947-1949. közötti hároméves terv jelentős fejlődést hozott a diós­győri gyár életében. A terv keretében megvalósított beruházások a követke­zők voltak: A nagyolvasztónál felépítették az 50 tonnás kísérleti nagyolvasz­tót, az ércelőkészítő müvet és az I. sz. nagyolvasztó páncélozását végezték el. A Martinacélmű hét kemencéjét egymás után átépítették. 1947 őszén üzembe helyezték a 80 tonnás kemencét, s ugyanakkor megkezdték a 80 tonnás März kemence és 250 tonnás körkeverő kemence építését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom