Boros Árpád: A diósgyőri acélgyártás és energiaellátás története 1770-2006 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 18. (Miskolc, 2007)

IV. A diósgyőri kohászat fejlődése az energiaellátás tükrében

Ez egy akna, amelybe felülről barnaszenet adagoltak, alulról fűtötték, s az elégéskor felszabaduló széndioxid a felette lévő szénrétegen áthaladva szénmonoxiddá alakult át. Ez a szén-monoxid a generátorgáz, ami mérgező hatású volt. A generátorgáz használata 1968-ban megszűnt, helyette az olcsóbb és jobb hatásfokú földgáztüzelésre tértek át. Ezzel egyidőben a generátorgáz gyártásnál keletkező vízszennyező kátrány jelentkezése is elmaradt. A kátránylepárló üzemet ezt követően le is bontották. Gázgenerátor termelőegységei voltak: Barnaszén gázgenerátor 32 db és a Mészégető kemencék. Termelő segédberendezései: Adagolódaruk szén-mészkő bunkerekkel, Levegőszolgáltató hálózat centrifugál levegő ventillátorokkal, Vízlágyító berendezés, Transzformátorállomás, villamos kapcsolótér, Gáznyomás-fokozó ventillátorok, Tápvízszolgáltató berendezés, Kátrány-, talajvíz-, salakgyűjtő és továbbító berendezés, Salak- és égetett mész DEMAG átürítő, Lakatos, villanyszerelő, TMK műhely, raktár és a Kátrány ülepítő. Mészégetés: Az égetett meszet acélgyártásnál salakképző és bázikus anyagként, valamint a vállalat belső építkezéseihez használták. Juttattak meszet - térítés ellenében - a dolgozók kislakás építkezéseihez is. Gázelosztó és pakuraellátó: Fogadta és elosztotta a Hajdúszoboszlóról és Romániából 1968-ig érkező földgázt. Itt kohógázt és „szagosító" gázt kevertek hozzá, majd úgy továbbították az egyes üzemekbe.