Boros Árpád: A diósgyőri acélgyártás és energiaellátás története 1770-2006 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 18. (Miskolc, 2007)

IV. A diósgyőri kohászat fejlődése az energiaellátás tükrében

A pakurát külön erre a célra szolgáló bunkerekben tárolták, gőzzel előmelegítették, hogy alkalmas legyen a vezetékben való továbbításra. A kemencékbe már porlasztott állapotban került. Gázelosztó központ: Feladata volt a generátorgáz, kohógáz és földgáz megfelelő arányú keverése, a pakuratárolás és szolgáltatás. Pakurafejtés és tárolás: A tartálykocsikból a pakura lefejtése gravitációs úton történt. A pakurabunkeren 2 db fejtővágány volt, a fejtővágányra 12 db kocsit lehetett ráállítani. A kocsikból a fűtőolajat földalatti tartályokba fejtették. A tárolóedény négy szektorra tagozódott. Kohógáz tisztító: A nyersvasgyártás mellékterméke a kohó-, illetve torokgáz. Nevét onnan nyerte, hogy a kohóba a nyersvas gyártás hőszükségletének biztosítása céljából beadagolt kokszot a „befúvatott" többnyire szénhidrogénekkel, kokszporral vagy oxigénnel dúsított levegő (fúvószél) oxidálta. A koksz égése során keletkező, illetve az elegyből képződő gázokat a kohó tetején lévő torok részen vezették el. A kohóból felszálló gáz természetesen sok fémes és nemfémes szennyező anyagot tartalmazott, ezektől a gázt meg kellett tisztítani, hogy mint tüzelőanyagot hasznosítani lehessen. A tisztítást egyrészt ELEX elektromos, másrészt BETH vegyi tisztítóberendezéssel végezték. Tisztítás után a kb. 1 000 kalóriás kohógázt önállóan vagy földgázzal keverve használták fel tüzelőanyagként. Termelőegységek: Elektromos gáztisztító, Beth száraz gáztisztító. Segédberendezések: „D" szivattyútelep, Doór ülepítő, Hűtőtornyok, egyenirányító.