Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

4. Diósgyőri acélgyártás a két világháború között

A mérlegjavításban és a gazdaság erősödésében egyaránt fontos szerep jutott a vaskohászatnak. Az évtized végére mind műszaki fejlesztés, mind termelés szintjén nemzetközi viszonylatban is tekintélyes pozíciót ért el, pedig a vaskohóipar sokat vesztett Trianonban. Vasércbányáink közül a megcsonkított Magyarországon csupán a GömörSzepesi érchegység Rudabánya-i vasércbányája maradt. Ez az 1920-as években a hazai vasércszükségletnek csak egyharmadát fedezte. Az is vasszegény limonitos érc volt, 35-40%-nyi Fe-tartalommal, amit - ércdúsító híján - külföldről vásárolt vasdús érccel keverve kellett kohósítani. Az ércbetétben 5060% volt a jobb minőségű, vasban dúsabb jugoszláv vagy csehszlovák érc aránya. Svédországból is vásároltunk ércet.

43 A nagy nyersvasgyártó telepek: a resicai, vajdahunyadi, korompai, likéri, tiszolci, kaláni elvesztek; egyedül az ózdi kohótelep maradt meg a hazai vasgyártás számára. Noha az ózdi a háború végén a Kárpát-medence legkorszerűbb nyersvasolvasztó telepe volt, a korábbi országos kapacitásnak mégis csupán 30%-át adta. (Diósgyőr ekkor még nem termelt nyersvasat.) Az acélművek nagy része az utódállamok birtokába került, de az ország két legnagyobb acélműve, a diósgyőri és az ózdi megmaradt, s a csepeli és pestszentlőrinci két kisebb acélművel együtt a korábbi acéltermelésnek több mint felét adták. Nagyjából ilyen arányban váltak szét az ország hengerművei is. A vaskohászatot belső, vertikális feszültség terhelte: egyrészt azért, mert megmaradt acélmüveink és hengerműveink nem támaszkodhattak megfelelő nyersanyagellátó háttérre, másrészt meg nem volt az adott hengerlő kapacitást leterhelő piaci kereslet. Vaskohászati vállalataink első teendője tehát az volt, hogy a termelés egyes fázisait egymással összhangba hozza, és elveszett piacait pótolja. Igyekezetük Csepelen, Salgótarjánban, Ózdon és Diósgyőrben egyaránt eredménnyel járt. Diósgyőr helyzetét súlyosbította az a tény, hogy 1919-ben a megszálló román katonaság hadisarcként 690 vagon rakományt vitt el a gyárból, köztük a még fel sem szerelt, új 470 db megmunkálógépet. A gyár 1919-1920-ban csupán 10 ezer tonna hengerelt készárut termelt (ez 1913-ban 113 ezer tonna volt). A gyárra ezután különleges feladat hárult. A kormány ugyanis 1922től az állami vasgyárak feladatává tette a hazai ipar teljes kiszolgálását, és támogatta az arra való műszaki felkészülést. Diósgyőrben folytatták a háború előtt megkezdett acélöntödei fejlesztést, majd üzembe helyezték 1929. január 14-én az akkori idők csúcstechnikáját képviselő, DEMAG gyártású Heroult-rendszerű 10 tonnás ívkemencét, a kéSziklavári János: Vaskohászatunk a két világháború között. Kézirat.