Sziklavári János - Kiss László - Jung János - Sélei István: A diósgyőri acélgyártás története a folytacélgyártás bevezetésétől napjainkig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 15. (Miskolc, 2004)

4. Diósgyőri acélgyártás a két világháború között

söbbi Elektroacélmű területén (39. ábra). Ide helyezik át 1930-ban a Tégelykemencés üzemből a 2 tonnás ívkemencét, majd vásároltak (1931.V.30.) egy 300 kg befogadóképességű nagyfrekvenciás indukciós kemencét. Az elektroacélműben ezután gyakorlatilag mindenféle minőségi- és ötvözött acél gyártható volt. Az ötvözött- és nemesacélok gyártásának technológiája vonzó volt neves hazai szakemberek részére, s ekkoriban jöttek a gyárba Kerpely Kálmán, Weigl Ernő és Balsay István kohómérnökök. 39. ábra A 10 tonnás Heroult-kemence A golyóscsapágyacélok sikeres gyártása (1927) golyóscsapágyüzem létesítésére adott biztatást. Eredményes volt a mágnesacélok, a hőállóacélok és mangános Hadfield-acélok gyártása, hasonlóképpen a FeMn és FeSi vasötvözetek elektrokemencés redukálóolvasztásos előállítása. Az elektroacélgyártás a gyár „húzó" technológiai fázisa lett. A martinacélgyártás technológiájának korszerűsítése érdekében és egyidejűleg a nyers vasbeszerzés gondjainak enyhítésére 1926-ban üzembe helyezték az I. számú nagyolvasztót (318 m

3-es, 3 légheyítővel, 70-100 kt/év nyersvastermelés mellett .056 kg/t koksz, 240 kg/t hozaganyag felhasználásával, 1.254 kg/t betéttel dolgoztak). A martinacélműben 1928-1929-ben Longauer Géza az SM főnöke Moll-tűzfejjel látja el az SM-kemencék egy részét. A fejlődés eredménye volt, hogy az 1926-1927-es gazdasági évben az összes kiszállítás 20%-a már exportra ment. A gyár acéltermelése az 1928-1929-es gazdasági évben 112.330 tonna volt.