Boros Árpád: Események és tények a diósgyőri kohászat életéből 1770-2003 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 14. (Miskolc, 2004)

Bevezető

Bevezető Mint magyar állampolgár és több mint 50 éve - 1950. augusztus 2-től a diósgyőri kohászat dolgozója - nyugodtan mondhatom azt is, hogy megszállottja - adatgyűjteményem, emlékeim, de legfőképpen a tények megörökítésének igényétől nem tudtam szabadulni. A gyárban eltöltött évtizedek és az a rengeteg változás, amit megértem, olyan színes és viszontagságos, hogy elhatároztam, ha nem is teljes részletességgel, de legalább a leglényegesebb tényeket, változásokat, eseményeket - a teljesség igénye nélkül - megörökítem. A kohászkodásban az eltelt 233 év alatt rendkívül sok volt az ismétlődés, a viszontagság, a kudarc. Már a gyár alapítója - Fazola Henrik - is beleszegényedett és a vagyonát sem kímélte a gyár létrehozásáért. Volt, aki később a saját életét is feláldozta, amikor a reményei elhagyták. A történelmi idők válságos korszakaiban többször kellett a gyár talpon maradásáért, életképességének bizonyításáért érvelni, küzdeni és harcolni. Több neves és névtelen hős érdeme, hogy még ma is működik a gyár. Számos vezetőnek, dolgozónak okozott sokszor álmatlan éjszakákat a hogyan tovább. A vezetők egy részének azért, mert aggódtak a sorsa iránt, a dolgozók egy részének pedig azért, hogy ha végleg leáll, hol fog dolgozni és lesz-e kenyér, kenyérkereseti lehetősége, miből tartja el majd a családját. A gyár működtetése, fejlesztése, visszafejlesztése tekintetében számos szakértő mondott véleményt, több kormány hozott döntéseket, hol jót, hol kevésbé elfogadhatót. Mi, néhány megszállott általában elégedetlenek vagyunk, mert hisszük, hogy lehetett volna talán sokszor jobban is dönteni, eredményesebben dolgozni és akkor esetleg több sikert értünk volna el és a gyár is eredményesebb lenne. De ha már eddig bizakodóak voltunk, miért ne lennénk azok a jövőben még akkor is, ha a működtetők változatlanul és folyamatosan gondokkal terheltek. A szerző Miskolc, 2003. december