Boros Árpád: Események és tények a diósgyőri kohászat életéből 1770-2003 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 14. (Miskolc, 2004)
Szerkesztői előszó
Szerkesztői előszó A „Tanulmányok Diósgyőr történetéhez" című, s 1997-től megjelenő sorozat mostani kötete számos vonatkozásban különbözik a korábbi 13 kiadványtól. Nem csupán azért mert a mai Nagymiskolc arculatát, foglalkozási szerkezetét meghatározó, egykori gyáróriás utóbbi - s minden bizonnyal legbonyolultabb - fél évszázadáról szól. Természetesen azért is, mert a vases acélgyártás régmúltjából idéz eseményeket, emlékeket, tényeket. A sorozat egy-egy darabja előkészíti a két kötetesre tervezett Diósgyőr monográfiát, s ezért a település legfontosabb kérdéseit, fejlődésének stádiumait igyekszik „körbejárni", részletesen adatolni. A Magyar Állami Vas- és Acélgyár 1867-1945 közötti történetét 1997-ben Kiszely Gyula készítette el. A gyár, a termelés mindennapjaihoz elválaszthatatlanul kapcsolódó lakótelep, a kolónia múltját 1998-ban Olajos Csaba tárta fel. A Vas- és Acélgyár 1944-1988 közötti időszakáról Baán István 1999-ben megjelent könyve szól. Szakmai berkekben elismeréssel fogadták a „Fazolák" életművének dokumentálását. Mindezeket a kiadványokat a gyártörténeti irattár, vagy a különböző levéltárak anyagának, képes vagy rajzos archív dokumentumainak felhasználása jellemezte. Ettől az „alapsémától" tér el Boros Árpád munkája, s ezt az eltérést maga a korszak, a történelmi szituáció indokolja. Boros Árpád kötetének címadása „Események és tények a diósgyőri kohászat életéből" kevesebbet sejtet, mint amit a munka tartalmának egésze nyújt. Az első rész nagyvonalú áttekintése az eltelt 228 év történéseinek. Ez fontos, hiszen a szerző is hivatkozik a közelmúltban megjelent feldolgozásokra, amelyeknél több forrásanyagot jelenleg nem ismerünk. Ott viszont nemcsak többet mond, hanem hiánypótló anyagot tesz közzé, ahol az 19772003 közötti változásokat mutatja be. A munka második fejezete „Gyártörténeti adattár" címet kapta. A munka tanulmányozása közben tűnik fel, hogy ez mennyire fontos eseménytörténet. Alapvetően újszerű abban is, hogy a történéseket, változásokat az egyes gyárigazgatók, vezérigazgatók hosszabbrövidebb működési időszakához kapcsolja. Az érintett személyek képei, az események fotói önmagukban is figyelemfelkeltőek. A kötet harmadik fejezete - állapíthatjuk meg jogosan - sajtótörténeti válogatás. Pontosabban a sajtó, a sajtóban megjelent írások töltik be az elsődleges történeti forrás szerepét. Az 1989-1990-től eltelt másfél évtizednek nincsen „levéltárivá érett" anyaga. A hihetetlenül gyors változásokat, a katasztrofális „leépülési", átalakulási folyamatokat dokumentáló iratok még a
