Boros Árpád: Események és tények a diósgyőri kohászat életéből 1770-2003 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 14. (Miskolc, 2004)
GYÁRTÖRTÉNETI KÉPEK
Az ötéves tervben a kiemelt helyen lévő költségcsökkentésben komoly szerepet kap a tervszerű létszámcsökkentés is. A jelenlegi 2000 fölötti dolgozói állomány után ez év végén már csak 1800-as, míg 2005-re már csak 1100-as létszámmal számolnak. (Sokak szerint még ez is magasabb lesz a hasonló termékmennyiséget produkáló nyugat-európai gyárak munkáslétszámához képest.) Mindezt persze meg kell előznie egy, a közgyűlés által jóváhagyott három hónapos kísérleti programnak, amely havi 25 ezer tonnás veszteségmentes termelést feltételez. Ennek finanszírozására mintegy 1,3 milliárd forint kell, amelynek megszerzésében - egyelőre ismeretlen formában - a tulajdonos Kelet-szlovákiai Vasmű is segédkezik. Mindeközben a DAM menedzsmentje tárgyalásokba kezd nagyobb hitelezőivel az adósságállomány átütemezésére, a kisebbeknek pedig az ígéri, hogy idén június végéig kifizeti őket. Miután igen nagy a társaság köztartozása is, számítanak a magyar állam segítségére is, amely az ÁPV Rt.-n keresztül egy aranyrészvény erejéig ma is tulajdonosa a DAM-nak. Ha a három hónapos kísérlet sikerrel végződik, akkor van esély a hosszú lejáratú hitel megszerzésére, amely idén 3 milliárd forintot jelenthetne a DAM számára. Megtudtuk azonban, hogy felvetődött 5 milliárd forintnyi 2004-ben lejáró kötvénycsomag kibocsátása is, ennek kivitelezése azonban lényegesen nehezebb lenne. (szaniszló) Déli Hírlap, 2000. január 18.