Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések
anyagot. Komoly munkával sikerült a korábbi megrendelők egy részét visszaszerezni. Ezzel párhuzamosan folytatódtak mind a hengerműben, mind pedig az acélműben a leromlott infrastruktúra és szociális létesítmények felújításának munkálatai: felújításra kerültek az öltözőit, a vizes blokkok, új aszfalt szőnyeget kapott a főbejárat előtti parkoló, az elhanyagolt területek gondozására, az elburjánzott növényzet megrendszabályozására is jutott figyelem. 2005. harmadik negyedévére befejeződtek a kivásárlással kapcsolatos peres eljárások. A korábban Magyarországon bejegyzett, egy magánszemély tulajdonában álló társaság egy bécsi központú cég tulajdonába került. A privatizációt végrehajtó és termelést elindító menedzsment leköszönt, a gyár élére új vezetés került. Elsődleges szempont lett a termelés gazdaságosságának követelménye, a megrendelések gyors, pontos és a legmagasabb minőségi elvárásoknak is megfelelő szinten való teljesítése. A társaság üzleti filozófiája a vállalat termelési és értékesítési tevékenységét úgy irányítani, hogy a társaság által gyártott acéltermékekből a hazai és külföldi megrendelők igényei egyaránt - minőségben, mennyiségben és ütemességben - a lehető legnagyobb mértékben kielégítésre kerüljenek. 2006. februárjában bejegyzésre került a cégbíróság által a cég feltőkésítése, a telephely Pest megyéből Miskolcra került áthelyezésre, így helyben intézhetők- ké váltak az állami munka- és adóügyi szervekkel fenntartott kapcsolatok, támogatások.. A tulajdonos és a gyár vezetése is bízik abban, hogy híven a diósgyőri hagyományokhoz, a gyár még hosszú ideig termelni fog, ezzel munkát és megélhetést biztosítva több száz dolgozónak. Vő. 296, 297. 352. Retro-díszlet és sztrájk a vasgyárban Gördeszkások az egykori gyártósorok helyén. Népszabadság 2006. 06. 15. (részlet) Egykor tizenötezren dolgoztak a diósgyőri acélgyárban. Volt idő, amikor kormányokon átívelő program volt a miskolci kohászat támogatása és modernizálása. Ma kilencszázhetven alkalmazottja van a kft.-nek. A tulajdonképpeni gyár maga is a tizedére zsugorodott, kiürített csarnokai lassan enyésznek, némelyik elhagyott üzemben festékpuskával lövöldöznek egymásra fizető vendégek, máshol gördeszkás fiatalok száguldoznak az egykori gyártósorok helyén. Tavasszal kulturális rendezvénysorozat zajlott, mely az ürességtől kongó gyárépületeket sajátos retro-díszletnek tekintette. Miskolc szimbolikus nagyüzeme, a hagyományaival az ezernyolcszázas évekig visszanyúló gyár ma így kötődik a város jelenéhez. (Eközben) a kohászok (bérkövetelés miatt) sztrájkolnak. Tiltakozásuk kísértetiesen emlékeztet azokra a napokra, amikor dolgoznának, csak éppen nincs munkájuk. Olykor heteken át nem termel a gyár. Az acélmű - amelyben az éktelen robajlás mellett megsüketül az átlagember -, most kísértetiesen csendes, a csarnokban néhány ember lődörög, legfeljebb a karbantartók kopácsolnak. A sztrájk alatt teljes a csend. Mladen Pejkovic, a DAM 2004 Kft. Felügyelő bizottságának elnöke azt mondta: nincs fedezet a béremelésre, miután a cég tavaly veszteséggel zárta az évet... 346