Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések
vasztó- és a martinacélművet, és a diósgyőri modern kombinált acélműből látják el bugával a két gyár hengersorait. Ettől Ózd elzárkózott, ezért a két gyárnak külön-külön át kellett volna alakulnia elektrokemencés mini-acélművé: Diósgyőrben a nemesacél-hengermű, Ózdon a rúd-dróthengermű megtartásával és korszerűsítésével. Erre sem került sor. Sőt még a '90-es évek elején bekövetkezett súlyos piacvesztéskor sem, amikor kapacitásuknak már csak alig egyharmadát tudták rendeléssel kitölteni. Az átalakítás költségeit egyik kormány sem vállalta, inkább eladták őket... Sokszor felmerült az a kérdés, hogy Magyarországnak szüksége volt-e, ill. van-e vaskohászatra. A múltra vonatkozóan a kérdés így is jogos, de a jelenre és jövőre csak úgy helyes kérdezni, hogy Magyarországon lehet-e vaskohászati vállalat versenyképes. A válasz a múltra azzal kezdődhet, hogy a vaskohászat Magyarországon soha nem élt önálló életet, hanem mindenkor a gazdaság szerves része volt. A XIX. század második felében a hazai vaskohászat alapozta meg az ország iparosodását; Trianon után és az 1930-as évek világgazdasági válsága idején az ipar húzóágazata volt; a II. világháború rombolásaiból újraépítendő országot ellátta vassal és acéllal; később a hazai piac kiszolgálása mellett évtizedeken át az exporttal teljesített fontos szolgálatot hazánk gazdaságának. Mindezek ismeretében aligha lehet vitatni, hogy a vaskohászat hasznára volt az országnak. Nem volt semmi alapja annak, hogy "Magyarország a vas és acél országa lesz". Nem lett! Soha nem termelt annyi acélt, amennyi meghaladta volna az ország gazdasági nagyságrendjéhez illeszkedő mennyiséget. Az viszont rovására írható, hogy az 1980-as évek végén, ill. az 1990-es évek elején nagyon fontos üzemei mulasztották el a szerkezetváltást, és emiatt a gazdaságnak sok kárt okoztak: negatív lett a vaskohászat társadalmi megítélése is. 347. Diósgyőr a nemesacélgyártás fellegvára Marjasné Endrédi Zsuzsanna - Kiss László. Vaskohászat 2004. 1. szám (részlet) 1. Előzmények: A feltételek megteremtését követően Diósgyőrt a nemesacélgyártás fellegvárának lehetett tekinteni. A hazai gépgyártó cégeken túl a külföldi, nagy járműipari cégekkel is jelentősen bővült a beszállítói kapcsolat. Ilyenek pl.: FIAT, MAN, VOLVO, IHC, Volkswagen, Bendiberica, Zastava, Eaton, Rockwell, Daem- ler-Benz, Gerlach, Peddinghaus stb.... A technológiai kutatás-fejlesztési eredményeket az elnyert tanúsítványok, BNV-díjazások is igazolják:- a ZF acélcsalád kifejlesztése (1979),- a vályús tömbsín korszerűsítése (1981),- Cr-Ni-Mo ötvözésű forgattyús tengelyek (1983),- ELC korrózióálló acélcsalád kifejlesztése (1984),- 33 jelű bányabiztosító szerkezet (1985),- a Vaskut-Diósgyőr porbefúvó technológiai rendszer bevezetése (1987),- Nemzetközi Technológiai Trófea Díj (1987). A műszaki marketingre alapozott fejlesztési tevékenységünk hatása a vállalat gazdasági eredményeiben is megjelent. Az állami támogatással elért „null334
