Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

rek tudásukat nehezen adták át. Tekintve azonban, hogy két lánya volt a stájernek, a fiatalabb mestereknek átadta a tapasztalatait, bízván abban, hogy valamelyik közülük majd csak benősül. De mikor észrevette, hogy erre nem kerül sor, ismét merev lett. Friedman és dr. Szász zsidó volt. A Martinnál igen sok volt nemzetiségi: üst-előmunkások, olvasztárok, öntő­csarnoki előmunkások és mesterek, osztrák, tót és németajkúak voltak. Később azután a magyar nemzetiségű szakembereket neveltek ki, akik ugyanolyan jól, sőt jobban látták el a feladatokat. A bessemernél a megindulásnál mesterek vol­tak: Hauer Károly /stajer/, Málli Ferenc /németül és tótul tudott/, Angerler Simon /stajer/, Láng Ferenc szomolnoki/ Martin mesterek: Marki Rezső /stajer/, Schon Adolf /Zólyombrezó/, Rusznák Ferenc, Bubrovszki Antal /Szomolnok/, Szigeti Imre, Schőn Miksa, Soltész Gyula /diósgyőri bányiskolások/. Obholzer Béla fm.­nek elve volt, hogy a magyar szakmunkás és mester-törzset kinevelje. 0 volt a kezdeményezője, annak, hogy a selmeci iskolára menjenek a jó ké­pességű szakemberek, hogy az idegen mesterembereket fel lehessen velük cserél­ni. A kohászati munkával a gyári fiúk nem akartak megbarátkozni. Ok csak lakatosoknak, esztergályosoknak mentek. Kohászoknak főleg Diósgyőrből szár­mazó emberek mentek. Vö. 494, 519. Kiszely Gyula kutatási anyagai XV. 507. Visszaesett a vasútépítés A gyár 1899. évi acélsín termelése az előző évben termelt sínmennyiséggel szemben csökkent, amennyiben 92.003.15 q-val kevesebb sín termeltetett, mint 1898. évben, mely körülmény arra mutat, hogy a vasútépítés terén a múlt évek­ben nyilvánult tevékenység tetemesen alábbszállott. KKMA 76. 100. 314. 508. Változó öntvényigények Az acélöntvényeknél mutatkozó 838.510 kg-t kitevő kevesebb termelés szin­tén az 1899. évi kedvezőtlen üzletviszonyoknak tulajdonítható, mert ezen anyag minősége minden igényeknek megfelel és igen keresett cikknek bizonyult. A tégelyacél-öntvényeken elért 39.275 kg többtermelés úgy mint minden év­ben, az idén is arról tesz tanúságot, hogy ezen anyag minőségénél fogva évről­évre nagyobb piacot hódít magának. Vö. 485. KKMA 76. 100. 314. 509. Hengerelt, kovácsolt, öntött termékek térhódítása A hengerelt rúd- és alakvas, hídanyag és vastartóknál elért 6.594.621 kg és kazánlemeznél elért 4.995 kg többlettermelést azon körülmény eredményezte, hogy az ezelőtt a zólyombrézói gyárban gyártott vastartók a lefolyt évben már teljes mérvben Diósgyőrött gyártattak és hogy a hengerelt anyag a fiumei, triesz­ti és pólai cégeknek nagyobb mennyiségben szállíttattak, mint az előző esztendő­ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom