Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

A kovácsolt géprészek is évről-évre nagyobb tért hódítanak maguknak, mert az ez évi 566.464 kg-ot kitevő többtermelés arról tesz tanúságot, hogy a megna­gyobbított és a kor legújabb követelményeinek megfelelően berendezett kovács­műhelyünk a külföldi gyárosokkal a versenyt sikeresen vehette fel és a legszebb eredménnyel gyártotta mindazon nagy és nehéz súlyú kovácsolt géprészeket, melyeket pár évvel ezelőtt még külföldi piacról kellett a hazai gyárosoknak beszerezniök. A haditengerészetnek szállíttatott még a lefolyt évben 6.000 db acél- és 27.000 db öntöttvas löveg az e téren tehát eddig tett kísérletek eredményre vezet­tek és az eddigi tárgyalásaikból kifolyólag már előre is látható, hogy a haditenge­részettel a jövőben szorosabb üzleti összeköttetés fenntartható. A gépgyárban a m.k.áll.vasutak részére készített mozdony és szerkocsi szin­tén diósgyőri acélöntésű kerékvázakkal és tengelyekkel látattak el és így a lefolyt évben a gépgyár részére 2.652 db kerékváz lett szállítva. KKMA 76. 100. 314. 510. Munkáslakok és 14 ezer gyümölcsfa A diósgyőri m. kir. vas- és acélgyár és kőszénbánya üzeménél 1899. évben 5695 munkás volt foglalkoztatva. Ezek közül 1120-nak volt gyári lakása, még pedig leginkább azoknak, akik az ország más vidékeiről származtak ide és akik az intézménynek jobb, mondhatni szakelőmunkásai; a többiek Diósgyőr és Miskolcz városában és a szomszédos községekben laknak, részint saját házuk­ban, részint pedig bérelt lakásokban. Gyári lakások vannak: 1. A gyártelepen 404 nős és 337 nőtlen 2. A bányatelepeken 162 nős és 150 nőtlen 3. Diósgyőr és Hámor községekben 67 nős — nőtlen Összesen: 637 nős és 487 nőtlen munkás számára. A munkáslakások rendszerint földszinti kettősek, de vannak négyesek, sőt nyolczasok is. A nős munkásoknak többnyire 1 szobából, konyhából és kamarából álló lakásuk van, amelyekhez különálló épületek, melléképületek és konyhaker­tek is tartoznak; a nőtlen munkások közül néhányan, a nős munkások földszinti lakásai fölébe épített félemeleti vagy padlásszobákban laknak, a többiek lakta­nyában. A nős munkások 3-13 koronát, a nőtlen munkások pedig 5 koronát fizet­nek havi lakbér címén; a bányamunkások számára épített laktanyákban 150 munkás ingyen lakik. Mind a diósgyőri-gyártelepi, mind pedig a pereczes-bányatelepi gyarmatokon villamos világítás, Northon-kutak, macadam utak, vízárkok és levezető csatornák vannak. A jó karban tartott gyalogjárókat gyümölcsfasorok szegélyezik; a kertek­ben és a gyalogjárók mellé ültetett elsőrendű gyümölcsfákat a gyári faiskolában nevelték, számuk meghaladja a 14.000-et. A bányapénztár 1779. év óta áll fenn. Keletkezése összeesik a volt hámori vasmű létesítésével. Tagjai kivétel nélkül a gyári munkások s vagy állandóak

Next

/
Oldalképek
Tartalom