Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)
I. Az egyletek megalakulása és tevékenységük 1885-1919 között
Rezsőnét és indítványozta, hogy a díszközgyűlés jegyzőkönyvét a választmány és a működő tagok mindannyian írják alá. A munkás étteremből fél 10 órakor indult el a menet a gyári zenekar hangjai mellett a zászlószentelés színhelyére, a Kerekdombra. A menetet a gyári tűzoltóság nyitotta meg, utána jött két zenekar, az iskolák növendékei, az idegen dalárdák képviselői, s a zászlóval az ünneplő dalegylet, majd a koszorús lányok és zászlóanyák következtek, utána a vendégek és óriási közönség. A menetet a tűzoltóság zárta be... A zászló beszentelése az ünneplő dalárda Lévay József által írt jeligéjének elhangzása közben történt meg... az ünneplő dalárda Göll János „Fenn lobog már büszke zászlónk" című darabját adta elő, mire megkezdődött a zászlószegek beverése. Déli 12 órakor az ünnepély színhelyéről a közönség a kiindulási sorrendben visszatért a gyári vendéglő kerthelyiségébe, ahol 1 órakor 200 terítékű bankett volt. ... Délután fél 5 órakor nagy hangverseny volt a gyári vendéglő fedett nyári helyiségében, amelyen részt vettek: a gyári zenekar, a Jószerencse dalkör, a miskolci koszorús daláregylet és az ünneplő dalegylet. A gyári zenekar bevezetésül a Maritana nyitányt, befejezésül a Népdalindulót, közben pedig kuruc dalokat és Bachónak egy német indulóját adta elő. A miskolci Daláregylet Lányi-dalokat énekelt, a Jószerencse-dalkör szintén magyar dalokat adott elő, nemkülönben az ünneplő dalegylet is. Legnagyobb hatást keltettek a közös darabok, a Hymnus és a Szózat, melyeket a dalegyletek együtt adtak elő a gyári zenekar kísérete mellett. Az ünnepségek sorozatát fényesen sikerült táncmulatság zárta be, mely a hajnali órákig tartott." Együtt a két diósgyőr-vasgyári dalárda az Országos Dalosversenyen (1907., 1909.) 1907. augusztus 15-18-ig rendezték meg Egerben az országos dalosversenyt. Mindkét diósgyőr-vasgyári dalárda benevezett, illetve részt vett. A Jószerencse dalkör a III., a tisztviselők dalegy-