Kováts György: A diósgyőr-vasgyári művelődés története 1885-1965 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 11. (Miskolc, 2002)

V. Diósgyőr-vasgyári művelődés 1945 és 1965 között

ti műsorát az együttes április 27-én a Miskolci Nemzeti Színház­ban is bemutatta, kiegészítve azt egy teljes estét kitevő műsorra. Május l-jén a Szabadság-kertben június 4-én Sárospatakon tartot­tak bemutatót.) * * * Az 1953. szeptemberi kezdés alkalmával az együttes művé­szeti vezetői és a sokat dolgozó, de a vezetés által elhanyagolt tag­ság elérkezettnek látta az időt a változtatásra. A pártbizottság és a szakszervezeti bizottság képviselőinek a jelenlétében az éjszakába nyúló taggyűlésen kikövetelték Marton Istvánné felmentését, az egyszemélyi függetlenített vezető megszüntetését és a tagság által jól ismert és tisztelt vezetők beállítását. Ez a tény akkor - 1953 őszén - a párt és a szakszervezet minden bizalmát és támogatását élvező vezetővel szemben igencsak bátor tett volt! A helyi sajtó részletes cikkben adta tudtára mindazoknak, akik ismerték és sze­rették az együttest, hogy a változás elkerülhetetlen volt: „Azért, hogy a Diósgyőrvasgyári Ének-, Zene- és Táncegyüttes a lejtő út­jára került, elsősorban az időközben leváltott vezetőséget terheli a felelősség, amely vezetőségben nyoma sem volt a kollektivitás­nak, ahány tagja, annyi felé húzott, s mindezeknek az együttes it­ta meg a levét... A tagság érezte is, hogy hibák vannak s nem egy viharos taggyűlésen őszinte bírálattal feltárták a fejlődést gátló kö­rülményeket... Ilyen előzmények után került sor szeptember 16-án az új vezetőség megválasztására. A választás forradalmi légkörben zajlott le és a tagság egy jottányit sem engedett abból, hogy ismét hozzá nem értő, rossz vezető kerüljön élükre..." (Diósgyőri Ko­hász, 1953. szeptember 30.) A tagság még az éjszaka folyamán el­nökéül választotta a „régi, kipróbált, harcos" kultúrmunkást, Nyitrai Lászlót. Az együttes titkára jelen sorok írója lett, akinek ez a megtiszteltetés azért volt nehéz és körülményes, mert éppen se­gédmunkásként dolgozott a Lenin Kohászati Művekben, a Vegyitermékek Gyárából osztályvezetői beosztásából politikai okok miatt való felmentése, illetve a vállalattól való elbocsátása

Next

/
Oldalképek
Tartalom