Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A Martin-acélmű rekonstrukciója az első hároméves terv (1947-1949) és az első ötéves terv (1950-1954) időszakában

sz. kemencék helyére beépített új \-4. sz. kemencék csarnoka nem volt egy tengelyben a nyugati oldallal, s ezt természetesen rendezni kellett. Az 1. sz. régi 20 tonnás kemence egy keskeny csarnokban volt, a csapolás is ebben, egy állógőzkazános üstszállító kocsira történt. Ez a kemence egy korábbi Martin üzem 5. sz. kemencéje volt, s elődeink azért tartották meg - időnként savas medencével falazva -, mert egyes megrendelők bizonyos minőségeknél ragaszkodtak a savas eljáráshoz még az 1930-as években is. A 2-3-4. sz. 30 tonnás kemencék csarnoka is keskenyebb volt, mint a keleti üzemrészé, de emögött már ugyanolyan szelvényű öntőcsarnok volt. Ebben az üzemrészben több problémát kellett megoldani, áthidalni. Az azonos szélességű kemencecsarnok déli, hulladéktér felé eső oszlopait befelé homorú hegesztett lemez-vasszerkezettel kellett kialakítani, s cserélni kellett a berakódarukat. Az 1. sz. 80 tonnás új kemence a régi 1. és 2. sz. kemencék helyére, a 2. sz. 40 tonnás új a régi 2. és 3. régi, a 3. sz. új 80 tonnás a régi 3. és 4. sz. kemencék helyére került, míg a 4. sz. 180 tonnás buktatható kemence megépítéséhez a keleti csarnokrészben lévő 5. sz. kemencét is meg kellett szüntetni. így minden új kemence építése érdekében 2 kemence termelése esett ki. A rekonstrukció általános körülményeinek ismertetése után lehet sorra venni az időrendben történteket és azok üzemi, termelési, személyi kihatásait. Már szó esett, hogy az 5 éves terv előirányzott beruházási feladatai messze meghaladták a magyar tervező és kivitelező kapacitásokat és felkészültségüket, továbbá az ezek szervezésére alkalmasabb beruházási szervezeteket is csak ekkor kezdték kialakítani. így 1950-ben Diósgyőrben is csak néhány fős NEB összekötő volt és a korábbi vállalati beruházási osztály néhány dolgozója. A DIKOB csak 1951. január 1-én alakult meg. 1950-ben az 1-2. sz. kemencék térségében már folyt a rekonstrukció. Én akkor az acélmű gyárrészleg vezetője voltam, de soha senki abban nem egyeztetett, hogy az épülő kemencék belépésének függvényében hogyan ütemezhető a következő éves terv. Az 1950. évi tervet 107%-ban teljesítettük, s még 1951 elején sem volt szó az ötéves terv felemeléséről, csak 1951. február végén. Ilyen körülmények között 1950 őszén érkezett Budilkin acélműi szakértő. O kemence főmesteri szinten szerezhette kétségtelenül nagy gyakorlatát és üzemmérnöki képesítését. A metallurgiához alapvetően nem értett, de azért abba is beleszólt, mint mindenbe. Az üzemi rend, a munkafegyelem, a kemencejavítás és építés vonatkozásában agresszív követelményeket támasztott s azok végrehajtását tűzön-vízen keresztül, emberek elsöprése árán is megkövetelte. Általában mindenben a munka gyorsítása, a termelés fokozása volt a célja. Az üzemi rend az acélművekben - pl. Ózdra is átjárt - néhány hét alatt olyan mértékben javult, hogy azt az ő erőszakossága nélkül évek múlva sem lehetett volna elérni. Jellemzően nem tűrte, hogy az emberek műszak alatt leüljenek. Márpedig évszázados szokás volt,