Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

Bevezető

már kialakulni látszott, tehát az 1944-1988 közötti korszakot szerette volna bemutatni úgy, hogy az ne csak a Vasgyárról szóljon, hanem a magyarországi vas- és acélgyártásról, hogy érzékelhető legyen Diósgyőr történelmi szerepe, fontossága. Eletét szinte végig vezető funkcióban töltötte, s mint a gyár fejlesztési főmérnökének meg kellett tanulnia, hogy a mindenkori politikai hatalom - ha felelőst kíván találni, vagy a felelősséget áthárítani - milyen széles skálán és „ötletdúsan" tud mozogni, hatékonyan cselekedni. S bár vezetőként sok mindent megtapasztalt, úgy igazán „acélgyártó-mesterként" tudott gondolkodni, annak is tartotta magát. Az általam igen nagyra tartott „acélgyártó-mester" utolsó levelét szeretném idézni: „Kedves Pista! ... Azért folyamodtam a levélíráshoz, mert mindenkép tájékoztatni szeretnélek gyártörténeti munkám állásáról. Sajnos nagyon messze állok a legutóbb megbeszélt szándékomtól. Kb. 1/3-ánál tartok a második világháború óta eltelt időszak készre írásával. Ennek oka a nagyon megromlott erőnlétem, családomban több komoly betegség és a Bányaméccsel is nagyon sok a dolgom, gondom. Úgy 2 hónappal ezelőtt beszéltem Remport Zolival, s ő azt mondta, hogy szerinte a Te programodhoz nem lesz baj, ha májusra el tudok készülni, hiszen most van már 2 kiadható kéziratod a diósgyőri témakörben. Azt is mondta, hogy az én anyagom lektora Marosváry László lesz, hiszen ezt a korszakot majdnem teljesen ő is itt élte át. Ezt azért szeretném tudni, mert akkor az elkészült anyagot folyamatosan neki adom át. A gépeltetést én is lemezre csináltatom, s az eddig kinyomtatott oldalakat 2500 betűhellyel, tehát 2 szabványoldalnak megfelelően. Ezeken kívül van egy személyes módszertani vagy stílusbeli problémám, melyben föltétlenül szükséges a Te véleményed, illetve egyetértésed. Ezt a korszakot én cselekvő résztvevőként éltem végig a Diósgyőri Vas- és Acélgyárban, tehát nemcsak adatokra, dokumentumokra támaszkodom, hanem sok személyes emlékemre. Ezek egy részét én nem tudom kívülállóként leírni, hanem egyes szám első személyben, mert különben egy részét vagy el kell hagyni, vagy olyan színtelenül írni le, hogy az nem adja vissza a kor légkörét, hangulatát. E kötet olvasóinak nagy része szintén ezekben élt, vagy legalábbis hallott róla szüleitől, idősebbektől. A számodra most elküldött 2 részlet érzékelteti a problémát. Az első hároméves terv befejezéséig néhány rövid részlet ilyen, s kb. ilyen arányban fordul elő a továbbiakban is. A Martin-acélmű rekonstrukciójáról szóló teljes fejezet elején megmagyarázom, mi-